DALOK A FELSZABADÍTÓ FORRADALMAK IDEJÉBŐL
DALOK A FELSZABADÍTÓ MOZGALMAK IDEJÉBŐL
Az ’50-es években a munkásmozgalmi dalköltészetben kezd külön csoportot alkotni a politikai tiltakozódal, a békét, szabadságot követelő harcos-hangos ének.
Mivel a mindennapi szellemi közelharc fegyvere és tömegek használják, elsősorban az adott korszak divatos, könnyen megjegyezhető dalaira épít. A szöveg- és dallamszerzők zöme nem a kor legnagyobb költői és zeneszerzői közül kerülnek ki, bár a kultúrmozgalom (ének- és zenekarok, színjátszó csoportok) azok műveit is igyekeznek megismertetni a tömegekkel. – A daltanulás majdnem mindig írásbeli forrásokra támaszkodik, a szóbeliségnek csekély a szerepe, sokszor éppen másodlagos: a hatósági üldözések, az illegalitás megőrzése miatt volt rá főként szükség. A munkásdalok az új osztály viharos élettörténetének megfelelően rendkívül gyorsan változnak, kevés közöttük a hosszabb életű. Mindezek miatt is nehéz a munkásdalokat esztétikailag értékelni, hiszen harci fegyverként forgatták, magukon viselték tehát a sietség, a csiszolatlanság, sőt olykor a tömegelfogultság bélyegét is. Szerepüket mindenesetre jól betöltötték, forradalomra mozgósították az osztály legjobbjait, ugyanakkor közelebb vitték őket a hivatásos költészethez is. Az ipari munkásosztály és mozgalmának jellegéből következően a munkásdal közvetlenebbül nemzetközi (fordítások, dallamok átvétele), mint a hagyományos népdal; helyi színezete, néphez, foglalkozáshoz kötöttsége is jórészt megszűnt.