Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


az anarchista internacionálé

2009.03.20

AZ ANARCHISTA INTERNACIONÁLÉ

 

„Azt az egységet, amelyet a Főtanács központosítással és diktátori módszerekkel igyekszik megteremteni, mi autonóm csoportok szabad szövetkezésével fogjuk megvalósítani…Elképzelhető-e, hogy egy önkényuralmi szervezetből megszülethessen az egyenlőségen alapuló szabad társadalom? Ez lehetetlen. Az Internacionálénak, amely a jövendő emberi társadalom csírája…híven kell tükröznie a szabadságról és szövetkezésről vallott elveinket, s el kell utasítania minden olyan elvet, amely önkényességre és diktátorságra vezethet.”


A MUNKÁSOK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (I. INTERNACIONÁLÉ):

1864. szeptember 28-án alakult meg a londoni St.Martin’s Hallban a laza és egyszersmind központosított szervezet. Tagjai közvetlenül, egyénileg kapcsolódtak az országok szerinti szekciókhoz, egyéni tagsági igazolványt kaptak, s egyénileg fizették a tagsági díjat is. A szakszervezetek , szövetkezetek és különféle egyéb munkásszervezetek nem magához az Internacionáléhoz kapcsolódtak, hanem ennek nemzeti szekcióihoz vagy az egyes országokban működő központi bizottságokhoz. Az „Alapító Üzenet”-et és a Szervezeti Szabályzatot véglegesen 1866-ban Genfben, az első megtartott kongresszuson fogadták el. Később még 1867-ben Lausanne, 1868-ban Brüsszel, 1869-ben Bázel, 1971-ben London és 1872-ben Hága városában került sor kongresszusra.
A szövetség a különböző országokban a munkásmozgalom fejlődési foka és jellege szerint igen vegyes összetételű volt, a szövetségen belül különféle és gyakran ellentétes irányzatok és elméleti áramlatok jelentkeztek. A legfőbb irányok: kommunisták, Angliában a Trade-Unionisták, Franciaországban Proudhon eszméinek hívei és Blanqui követői, Németországban Wilhelm Liebknecht és August Bebel vezette Német Szociáldemokrata Munkáspárt, Spanyolországban, Belgiumban, Portugáliában, Olaszországban és Svájcban Bakunyin és az anarchisták.
A Nemzetközi Munkásszövetség közvetlenül a munkásokhoz fordult, s ezzel új módszert alkalmazott a gyakorlati szociológia feladatainak megoldására. A Szövet¬ség¬hez csatlakozott emberek csupán arra vállalkoztak, hogy megmagyarázzák a mun¬kásoknak az egyes országokban végbemenő eseményeket, elemezzék az elért eredményeket, és a későbbiekben segítsenek a munkásoknak következtetéseik pontos megfogalmazásában. Nem arra vállalkozott, hogy elméleti megállapításaiból levezesse, milyennek kell lennie az eszményi társadalomnak; csupán arra serkentette a munkásokat, hogy kutassák a meglevő bajok gyökerét, s hogy összejöveteleiken és kongresszusaikon dolgozzák ki egy jobb társadalmi rend gyakorlati alapjait. A megvitatás módja az volt, hogy valamennyi szak¬szervezetnek a figyelmébe ajánlották a nemzetközi kongresszuson felvetett kérdéseket, és javasolta, hogy a következő évben tanulmányozzák azokat. E problémákat azután Európa-szerte tárgyalták a szekciók szűk körű ülésein, az egyes iparágak helyi sajátosságainak figyelembevételével. A szekciók munkájuk eredményét a föderációk kongresszusa elé terjesztették, majd a kérdések még kidolgozottabb formában az Internacionálé következő nemzetközi kongresszusának napirendjére kerültek. Ily módon alulról felfelé dolgozták ki a célul kitűzött társadalom elméleti és gyakorlati alapjait.

 

A JURAI FÖDERÁCIÓ (1870-1882):

A Béke- és Szabadságliga szocialista kisebbsége – miután kivált a Ligából, mert a berni kongresszuson többsége határozatilag minden munkásszövetség alapvető elve: az osztályok és egyének gazdasági és társadalmi egyenlősége ellen nyilatkozott – csatlakozott a genfi, a lausanne-i és a brüsszeli munkáskongresszusokon kinyilatkoztatott elvekhez. E kisebbség különböző nemzetiségű tagjai közül többek javaslatára Mihail Bakunyin Genfben 1868. októberében megalapította a Szocialista Demokrácia Nemzetközi Egyesülését (Alliance de Démocratie Sociaiste ), amely teljesen feloldódott a nagy Nemzetközi Munkásszövetségben. Ezen szervezet Svájcban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban működött és a „száz nemzetközi testvér” által irányították. Ez az Egyesülés vált az Internacionálé Jurai föderációjával együtt az „Anarchista Internacionálévá”. A Jurai föderáció 1870. október 9-én alakult Saint-Imierben. Első önálló kongresszusát 1871. november 12-én tartotta, melyet követte 1872, 1873, 1877, 1878, 1879, 1880, 1881, 1882.


A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA NEMZETKÖZI EGYESÜLÉSÉNEK (ALLIANCE) PROGRAMJA:

 

I.

1. a Nemzetközi Egyesülés avégett jött létre, hogy szolgálja, szervezze és meggyorsítsa az egyetemes forradalmat a programunkban meghirdetett elvek alapján.
2. ezeknek az elveknek megfelelően a forradalom célja nem lehet más, mint a.) Európa összes vallási, monarchikus, arisztokratikus és burzsoá uralmainak és hatalmainak lerombolása. Következésképp az összes jelenleg létező államok megsemmisítése, valamennyi politikai, jogi, hivatali és pénzügyi intézményükkel együtt. b.) a kollektív tulajdonból, az egyenlőségből és az igazságosságból kiinduló új társadalom felépítése a szabadon társult munka egyedüli alapján.
3. a forradalom ahogy mi felfogjuk, illetve inkább, ahogy a dolgok ereje ma szükségszerűen felveti, lényegileg nemzetközi, vagyis egyetemes jellegű. Tekintettel az összes kiváltságos érdekek és összes reakciós hatalmak fenyegető európai koalíciójára, amely egy szerfölött ügyes szervezet nyújtotta minden szörnyű eszközzel rendelkezik, tekintettel a mély szakadásra, amely ma a burzsoázia és a munkások között mindenütt uralkodik, - semmiféle nemzeti forradalom nem sikerülhet, ha nem terjed ki azonnal az összes többi nemzetre is; de nem léphetné át soha egy ország határait sem és nem válhatna egyetemessé soha, ha nem hordozza önmagában ennek az egyetemességnek minden elemét, azaz, ha nem lenne őszintén szocialista, államromboló és az egyenlőség és igazságosság révén szabadságteremtő forradalom, mert mostantól nem egyesítheti, villanyozhatja és emelheti fel a század nagy, egyetlen igazi erejét – a munkásokat – semmi más, csak a munka teljes felszabadítása mindazoknak az intézményeknek a romjain, melyek az öröklődő tulajdont és a tőkét védelmezik.
4. mivel a következő forradalom csak egyetemes lehet, egyetemesnek kell lennie az Alliance-nak illetve – mondjuk ki nyíltan – az összeesküvésnek is, amely a forradalom előkészítésére, megszervezésére és meggyorsítására hivatott.
5. az Alliance kettős célt követ: a.) törekszik elterjeszteni minden ország néptömegei között az igaz eszméket a politikáról, a társadalom-gazdaságtanról és minden filozófiai kérdésről. Tevékeny propagandát folytat újságok, brosúrák és könyvek segítségével, valamint nyilvános egyesületek alapításával. b.) igyekezni fog magához vonzani minden értelmes, erélyes, megbízható, jó szándékú embert, eszméink őszinte híveit avégett, hogy egész Európában és lehetőség szerint Amerikában is az odaadó és éppen az egyesülés révén még erősebbé váló forradalmárok láthatatlan hálózatát építse ki.

II.

1. az Alliance ateistának nyilvánítja magát; arra törekszik, hogy a vallási kultuszok megszűnjenek, s a hit helyébe a tudomány, az isteni igazságosság helyébe az emberi igazságosság lépjen.
2. mindenekelőtt az osztályok és mindkét nembeli egyének politikai, gazdasági és társadalmi egyenlővé tételét akarja, kezdve az örökösödési jog megszüntetésén avégett, és hogy a jövőben a javakat mindenki a termelő munkájának megfelelően élvezze, és hogy a legutóbbi brüsszeli munkáskongresszuson hozott határozatnak megfelelően a föld, a munkaeszközök, valamint minden más tőke az egész társadalom közös tulajdonává váljon, s csak a munkások, azaz a mezőgazdasági és ipari szövetkezetek használhassák.
3. az Alliance a mindkét nembeli összes gyermekek számára, szükségletüktől kezdve, egyenlő feltételeket akar elérni fejlődésükhöz, azaz eltartásukhoz, nevelésükhöz, oktatásukhoz – a tudományos, ipari és művészeti oktatás minden fokán - , abban a meggyőződésben, hogy ez a kezdetben csupán gazdasági és szociális egyenlőség a továbbiakban az egyének mind nagyobb természetes egyenlőségére vezet, s eltüntet mindennemű mesterséges egyenlőtlenséget, amely egy éppoly hamis, mint igazságtalan társadalmi szervezet történelmi terméke.
4. az Alliance minden zsarnokság ellensége lévén, nem ismer el más politikai formát, mint a „köztársaságit”, s föltétlenül elvet minden egyezséget a reakcióval, visszautasít minden olyan politikai tevékenységet is, amelynek azonnali és közvetlen célja nem a munkások ügyének diadala a tőke fölött.
5. az Alliance azt vallja, hogy az összes jelenleg létező politikai és tekintélyuralmi államoknak, amelyek egyre inkább az országuk közintézményeinek egyszerű igazgatásával kapcsolatos funkciókra szorítkoznak, el kell tűnniük a szabad – mezőgazdasági és ipari – szövetkezetek egyetemes uniójában.
6. mivel a szociális kérdés végleges és valóságos megoldása csak a világ munkásainak nemzetközi, illetve egyetemes szolidaritása alapján található meg, az Alliance visszautasít minden politikát, amely az úgynevezett hazafiasságon vagy a nemzetek vetélkedésén alapul.
7. az Alliance az összes helyi egyesülések szabadságon alapuló egyetemes egyesülésére törekszik.

 

SZERVEZETI SZABÁLYZAT


1. a Szocialista Demokrácia Nemzetközi Egyesülése a Nemzetközi Munkásszövetség egyik ágazataként alakul meg, s annak összes általános szabályzatait elfogadja
2. az Alliance alapító tagjai ideiglenesen egy központi irodát szerveznek Genfben
3. az egyazon országhoz tartozó alapító tagok alkotják országuk „nemzeti” irodáját
4. a „nemzeti”irodáknak az a feladatuk, hogy létrehozzák minden helységben a Szocialista Demokrácia Egyesülésének hely helyi csoportjait, amelyek „nemzeti” irodáik útján az Alliance központi irodájától kérik majd felvételüket a Nemzetközi Munkásszövetségbe
5. valamennyi helyi csoport megalakítja a maga irodáját a Nemzetközi Munkásszövetség helyi szekcióiban meghonosodott szokás szerint
6. az Alliance összes tagjai kötelezik magukat, hogy havi tíz centime tagdíjat fizetnek, melynek felét minden „nemzeti” csoport visszatartja saját szükségleteinek fedezésére, a másikfelét pedig befizeti a központi iroda pénztárába az általános szükségletekre. Azokban az országokban, amelyekben ezt az összeget túl magasnak találják, ott a „nemzeti” irodák a központi iroda beleegyezésével csökkenthetik a tagdíjat.
7. az évi munkáskongresszusokon a Szocialista Demokrácia Egyesülésének küldöttsége, mint a Nemzetközi Munkásszövetség ágazata, nyilvános üléseit külön helyen tartja

Szokott jelenség, hogy miután egy politikai párt valamely célt tűz maga elé, és kijelenti, hogy ragaszkodik e program végrehajtásához, hamarosan két frakcióra bomlik. Az egyik hű marad az eredeti célkitűzésekhez, a másik - bár azt állítja, hogy egy jottányit sem tért el azoktól - bizonyos engedményeket tesz, majd fokozatosan, kompromisszumról kompromisszumra haladva, megtagadja az eredeti programot, és a mérsékelt reformok pártjává lesz.
Effajta szakadás állt be a Nemzetközi Munkásszövetségben is. Megalakulásakor az Inter¬nacionálé nyíltan meghirdetett szándéka a magántulajdon megsemmisítése, és a javak előállítá¬sához szükséges valamennyi eszköznek a termelők részére történő átadása volt. A Szövetség felhívta a világ munkásait, hogy saját szervezeteikbe tömörülve vegyék fel a közvetlen harcot a kapitalizmussal, dolgozzák ki a létfontosságú cikkek termelése és fogyasztása szocializálásának módját, és - amikor kellően felkészülnek erre - sajátítsák ki a termelési eszközöket, és szervezzék meg a fogyasztást, függetlenül a mai politikai rendszertől, mert azt úgyis alapvetően meg kell változtatni. Az Internacionálé ily módon azt a hatalmas változást tűzte ki célul, amelyet előbb az agyakban, majd magában az életben kell megvaló¬sítani. A Szövetségre várt a feladat, hogy végrehajtsa a forradalmat, amely az általános szolidaritáson alapuló haladás új korszakát hivatott megnyitni az emberiség előtt. Ez az eszmény sok millió európai munkást serkentett tettre, s a kor legkiválóbb elméit nyerte meg a Szövetség számára.
Mindazonáltal hamarosan két frakció kezdett kialakulni az Internacionáléban. A Francia¬ország teljes vereségével végződő 1870-es háború és a Párizsi Kommün szétzúzása után - amikor olyan drákói törvényeket léptettek életbe a Nemzetközi Munkásszövetség ellen, amelyek egyfelől megfosztották a franciákat a mozgalomban való részvétel lehetőségétől, más¬felől amidőn megvalósult a németek 1848 óta dédelgetett álma: az „egyesült” Német¬ország, s ott bevezették a parlamenti rendszert - a németek kísérletet tettek arra, hogy megvál¬toz¬tassák az egész szocialista mozgalom célkitűzéseit és módszereit. A szociáldemokraták - ahogyan az új párt tagjai nevezték magukat - jelszava ez lett: a hatalom megragadása a fennálló államrenden belül. A pártnak a reichstagi választásokon elért első sikerei nagy reményeket ébresztettek. A szociáldemokrata képviselők száma előbb kettő volt, azután hétre, majd kilencre emelkedett; ezért még néhány megfontolt ember is azzal számolt, hogy a XIX. század végére a szociáldemokratáknak többségük lesz a német parlamentben, és megfelelő törvények alkotásával létrehozhatják a szocialista népállamot. A párt célkitűzései hovatovább elveszítették szocialista jellegüket. A munkásszervezetek által létrehozandó társadalmi rend helyére az ipar állami igazgatásának - vagyis az államszocializmusnak, helyesebben: az államkapitalizmusnak - az eszménye került. Így például a svájci szociáldemokraták erőfe¬szítései politikai téren jelenleg a centralizációra és a föderalizmus elleni harcra irányulnak, míg gazdasági téren a vasutak állami kezelésbe vételét, valamint a bankrendszernek és a szeszes italok árusításának állami monopóliumát szorgalmazzák. A földbirtoknak és a főbb iparágaknak az állami igazgatása, továbbá a fogyasztás állami irányítása lesz a következő lépés a közeli vagy távolabbi jövőben - mondják ők.
A német szociáldemokrata párt egész életét és tevékenységét csakhamar teljesen a parlamenti választás szempontjainak rendelte alá. A szakszervezetekben egyre inkább csak a politikai harcot támogató segédcsapatot látták, s rosszallták a sztrájkokat, mivel azok elvonják a munkások figyelmét a választási küzdelemről. A szociáldemokrata vezérek ugyanakkor még ellenségesebben szemléltek minden népi megmozdulást, mindenfajta forradalmi agitációt - amely Európa valamely országában jelentkezett -, mint a tőkés sajtó.
A latin országokban azonban meglehetősen kevés követőre talált az új áramlat. Az Internacionálé szekciói és föderációi hűek maradtak a Szövetség megalapításakor meghirdetett elvekhez. A latin népek munkássága történelmi fejlődésének következtében föderalista volt, ellenségesen fogadta a központosított állam gondolatát, s emellett még forradalmi hagyományokkal is rendelkezett; természetes hát, hogy nem követhette a németek belső fejlődésének útját.
A szocialista mozgalom szétválása két irányzatra mindjárt a francia-német háború után kirajzolódott. Az Internacionálé központi irányító szervet hozott létre: a Londonban székelő Főtanácsot. A latin föderációk ihletői és szellemi vezérei Bakunyin és barátai lettek.
A marxisták és a bakunyinisták közötti ellenségeskedést nem személyi versengés okozta. Ez elkerülhetetlen összecsapás volt a föderalizmusnak és a centralizációnak, a szabad kommü¬nök¬nek és az állam atyai irányításának, a néptömegek szabad alkotó cselekvésének és a tőkés rend létrehozta viszonyok törvényes megreformálásának elvei között. A latin szellem és a germán Geist ütközött itt meg, amely a csatamezőn aratott győzelme után a tudományban, a filozófiában és a szocializmusban egyaránt Franciaország fölé akart kerekedni. Ezért állította szembe a szocializmus állítólag „tudományos” értelmezését a mások „utópista” szocializmu¬sával.
A Jurai Föderáció kiadta Guillaume: Idées sur l’organisation sociale című brosúráját. Ez a könyvecske az anarchista politikai hitvallást foglalja össze, abban a formájában, ahogy ez a Jurai Föderációban kialakult. A termelők és az ipari munkások szövetségei, az állam közreműködése nélkül, a maguk előállította áruk cseréje céljából közvetlen kapcsolatra lépnek egymással - ez volt a válasz a központosított államok tételére, amelyet akkoriban az államkommunisták, köztük a szociáldemokraták is, mindnyájan hirdettek.
Legfőbb tevékenységük a szocialista anarchizmus elméletének és gyakorlati megvalósí¬tásának kidolgozása volt. És ezen a téren a Jurai Föderáció halhatatlan munkát végzett.
Ez alapján a következő megállapításra jutottak:
A civilizált népeknél megfigyelhetővé vált egy új társadalom csírái: ez a rend - amely felváltja a régit - az egyenlők társadalma. Ennek tagjai már nem lesznek kénytelenek áruba bocsátani fizikai és szellemi munkaerejüket azoknak, akik a maguk kénye-kedve szerint veszik fel, és eresztik szélnek őket. A jövő társadalmának tagjai tudásukat és képességeiket a termelés érdekében, a köz javára fordíthatják; e célból olyan szervezetekben egyesülnek, amelyek a rendelkezésre álló termelőerőkből igyekeznek minél többet kihozni a köz javára, emellett azonban teljes szabadságot biztosítanak az egyéni kezdeményezésnek. Ez a társadalom rengeteg olyan társulásból áll, amely minden - összefogást követelő - cél érdekében szövet¬ségre lép egymással: ilyenek lesznek az ipari társulások, amelyek a mezőgazdasági, az ipari, a szellemi és a művészeti termeléssel foglalkoznak; ilyenek lesznek a fogyasztási egyesülések, amelyek részint a lakásról, az egészségügyi ellátásról gondoskodnak, részint élelemmel, ruhával stb. látják el az embereket.
Létrejönnek továbbá a fogyasztási egyesülések egymás közötti, és az ipari társulásokkal létrehozott szövetségei. S végül egész országokra vagy több országra kiterjedő átfogó társulások születnek; ezeknek tagjai az egy ország keretein túllépő gazdasági, szellemi, művészi és erkölcsi igényeik kielégítése céljából egyesülnek. Mindezek az egyesülések és társulások kizárólag szabad elhatározásukból lépnek szövetségre egymással. Semmi sem fogja gátolni a termelés új formáinak és a legkülönfélébb szervezeteknek a fejlődését; az egyéni kezdeményezés ösztönzésben részesül, míg az egyformaságra és a centralizációra irányuló tendenciák útjába akadályok gördíttetnek. Amellett ez egyáltalán nem lesz kikristályosodott, megváltozhatatlan formákba merevedett társadalom, éppen ellenkezőleg: szüntelen mozgásban lesz, mint minden élő, fejlődő organiz¬mus. Semmiféle kormányra sem lesz szükség, mivel minden olyan esetben, amelyet a mai kor¬mányok a hatáskörükbe tartozónak ítélnének, a teljességgel szabad egyezségek és szövet¬ségi szerződések helyettesítik majd az irányító szervet, feltétlenül csökken a konfliktusok száma, s ha mégis sor kerül rájuk - választott döntőbíróság simítja el őket.
A szociáldemokrata vezetők politikai törekvései és a munkásosztály harca feletti hatalom kiépítése miatt anarchistaellenes kampányt indítottak. Állítólagos, kreált és néhány valós dokumentumot küldtek a Főtanácsnak, melyben az anarchisták bomlasztó tevékenységeiről számoltak be. A végrehajtó bizottság javaslatot tett Bakunyin és az Alliance más tagjainak kizárásáról fegyelmi vétség miatt. Karl Marx és Friedrich Engels ezen anyagok alapján (sajnos megtévesztetten) úgy ítélte, hogy a bakunyinisták elárulták a Szövetséget, sőt sokuk sohasem volt annak valódi tagjai.
Az Internacionálé 1872-es hágai kongresszusán a londoni Főtanács, a fiktív többségre támaszkodva, kizáratta a Nemzetközi Munkásszövetségből Bakunyint, továbbá barátját, Guillaume-ot és az egész Jurai Föderációt. Ez óriási felháborodást és tiltakozást váltott ki (még a Főtanácson belül is). Mivel azonban nyilvánvaló volt, hogy a spanyol, az olasz és a belga föderáció a juraiak pártjára kel, a kongresszus megpróbálta feloszlatni az Internacionálét. Úgy döntött, hogy az új Főtanács - amely néhány szociáldemokratából állt - tegye át székhelyét New Yorkba, ott ugyanis nem működött egyetlen olyan munkásszervezet sem, amely ellenőrizhette volna a Főtanács tevékenységét. Attól fogva senki sem hallott róla, míg a spanyol, az olasz, a belga és a jurai föderáció még működött, és minden évben megtartotta szokásos kongresszusát.

Saint-Imier-i nemzetközi önkényellenes anarchista kongresszus határozata:

Megállapítjuk, hogy a proletariátusnak nem lehet más célja, mint egy teljesen szabad gazdasági egyesülés megalkotása, mely a munkán és tagjainak teljes egyenlőségén alapszik és független minden politikai kormánytól. Ez a szervezet nem lehet más, mint magának a proletariátusnak, a szakmai testületeknek és az autonóm közösségeknek spontán tevékenységének az eredménye.
Megállapítjuk, hogy az összes politikai szervezet az uralom szervezete, amelyben egy osztály dominál a tömegek kárára. A proletariátus, ha meg akarja kaparintani a hatalmat, maga is uralkodó és kizsákmányoló osztállyá válik.
A Saint-Imier-i kongresszus kijelenti,
1. hogy a politikai hatalom mindenféle formájának a lerombolása a proletariátus elsőszámú feladata
2. hogy minden magát időlegesnek és forradalminak beállító hatalmi szervezet, amely éppen a hatalom lerombolását tűzte ki célul, a legnagyobb becsapás, amely ugyanolyan veszélyes magára a proletariátusra, mint a jelenleg létező kormányokra.
3. hogy a társadalmi forradalom sikere érdekében visszautasítva minden kompromisszumot minden ország proletariátusának kötelessége a burzsoá politikán kívül álló forradalmi szolidaritás.

(1872. szeptember 15.)

Továbbá fél év múlva az általános kongresszus helyébe újabb tekintélyellenes kongresszust tűztek ki „arra az esetre, ha az a hágai kongresszus megtagadásával nem állítaná helyre az Internacionálé méltóságát és függetlenségét”.

A következő évben a Nemzetközi Munkásszövetség elvetette a hágai kongresszus határozatát és magukévá tették a saint-imier-i paktumot. A régi regionális föderációkat megfosztották vezetőségüktől és föderális tanácsát puszta levelező- és statisztikai bizottsággal helyettesítették. Az I. Internacionálé tehát csak a szociáldemokraták számára oszlott fel. A kongresszusok folytak tovább: 1873. szeptember 1-6. (Genf), 1874. szeptember 7-12. (Brüsszel), 1876. október 26-29. (Bern), 1877. szeptember 6-8. (Vervier).
Ezután egy sereg különféle nemzetközi szocialista kongresszust tartottak, és mindegyiken ugyanazért lángolt fel a harc: a szociáldemokraták megpróbálták a maguk zászlaja alá gyűjteni, és a maguk ellenőrzése alá vonni az egész európai munkásmozgalmat, az anarchisták viszont kikeltek ez ellen, és igyekezték megakadályozni.
1877 őszén két kongresszus volt Belgiumban: az egyiket az Internacionálé szervezte Vervier-ben, a másikat - a szocialisták nemzetközi tanácskozását - Gentben tartották. Az utóbbin a német szociáldemokraták meg akarták kísérelni, hogy egyetlen szervezetbe erőszakolják az egész európai munkásmoz¬gal¬mat. Ennek vezetőjévé egy központi bizottságot kívántak megtenni, amely az Internacio¬nálé régi Főtanácsának az utódja lett volna, csak más néven. Az anarchisták szükségesnek látták tehát, hogy megóvják a latin országok munkásszervezeteinek autonómiáját, és ezért minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy elegendő számú delegátust küldjenek a kongresszusra.
Az anarchisták, mindössze kilencen voltak Gentben, mégis sikerült megakadályozniuk a központosító terv keresztülvitelét. Emellett létrejött egy másik, új Internacionálé gondolata is.
1881. július 14-én, anarchista kongresszus ült össze 45 küldött részvételével Londonban – és megalapították az úgynevezett „Fekete Internacionálé”-t olyanok részvételével, mint például Pjotr Kropotkin, Errico Malatesta, Johann Neve, Emile Gautier, Saverio Merlino, Louise Michel, Victor Dave, Frank Kitz, Joseph Peukert, és Gusave Brocher.
Itt fogadták el azon határozatot, miszerint az élőszóval, illetve a nyomtatás útján kifejtett propagandát párosítani kell azzal a módszerrel, amelyet később a „tett propagandája” elnevezést kapta. Az erőszak valamennyi formájára, így a zendülésekre és lázadásokra is kiterjedtek, de nagyon sokan az egyéni terrorakciók mellett törtek lándzsát. A határozat inkább volt iránymutatás, mint szigorú szabály. Cél, a burzsoázia megfélemlítése és a kizsákmányoltak bátorítása.
Későbbi konferenciák: Párizs (1889), Chicago (1893) Zürich (1896), Amszterdam (1907)
A II. Internacionálé (1889-1914) is kezdetben vegyes összetételű volt; egyaránt helyet kaptak benne a munkásosztály politikai szervezetei és szakszervezetei s a szocialista és az anarchista irányzatok. Fennállásának első hét esztendejében közvetlenül vagy a különböző szakszervezetek képviseletében vettek részt. 1893-as zürichi kongresszuson határozatot terjesztett elő a politikai harc szükségességéről ezzel az Internacionálé elhatárolta magát az anarchistáktól. Amikor a többség az 1895-ös londoni kongresszuson megszavazta ezt a határozatot, az anarchisták tiltakozásuk jeléül elhagyták a termet. Ez megszüntette az anarchisták közvetlen képviseletét, de ami a szakszervezeteket illeti, ezek továbbra is részt vehettek az Internacionáléban azzal a feltétellel, hogy elismerik a politikai és parlamentáris tevékenység szükségességét.

 

NEMZETKÖZI ANARCHISTA KONGRESSZUS:


I.
Kép Az amszterdami nemzetközi kongresszuson egybegyűlt anarchista szövetségek, csoportok és egyes személyek kijelentik, hogy megalakult az anarchista Internacionálé.
Ezt képezik a már létező csoportok és szervezetek, valamint ama egyes elvtársak, akik hozzája csatlakoztak.
Az Internacionáléhoz csatlakozott egyes bajtársak, úgymint a szövetségek és csoportok függetlenek maradnak.
Fel lesz állítva egy nemzetközi hivatal. Ezt a hivatalt öt küldött fogja képezni.
A hivatal minden ország elvtársaival lépjen érintkezésbe, akár közvetlenül, akár három elvtárs közbenjárásával, akiket a szövetségek, csoportok és az egyes elvtársak minden országban megválasztanak.
Az egyes elvtársak, akik az Internacionáléhoz akarnak csatlakozni, a hivatal vagy egy szervezet vagy a hivatal által ismert elvtársak által azonosítandóak.
Ezen levelezési iroda költségeit, úgymint egy ezzel kapcsolatba hozandó nemzetközi levéltár költségeit az Internacionáléhoz csatlakozni akarók befizetései, a hivatal és egyes elvtársak járulékai fedezik.

II.
A kongresszuson összegyűlt anarchisták, tekintetbe véve, hogy az anarchizmus és a szervezkedés eszméi egy cseppet sem zárják ki egymást, mint ahogyan azt néha állították, de ellenkezőleg, kiegészítik és kölcsönösen világosabbá teszik egymást; és hogy az anarchizmus lényege éppen a termelők szabad szervezkedésében rejlik;
Tekintetbe véve, hogy az egyéni cselekvés, bármilyen fontos is az, nem helyettesítheti a közös cselekvést és az egységes terv szerint való mozgalmat;
Tekintetbe véve, hogy a küzdők erejének szervezése új lendületet adna az eszme terjesztésének, és csak siettetni fogja azt, hogy a szabad szövetkezés és a forradalom eszméi behatoljanak a munkásosztályba;
Tekintetbe véve, hogy az érdekek közösségén alapuló munkásszervezkedés nem zár ki egy olyan szervezkedést, mely a törekvések és eszmék közösségén alapul;
Azt ajánlják, hogy az elvtársak minden országban napirendre tűzzék az anarchista csoportok alakítását és a már meglévő csoportok szövetkezését.
Az anarchista szövetkezés az egyes emberek vagy csoportok közös érdekén alapuló egyesülése és annak a mai társadalommal szemben sohase lehet végrehajtó hatalma.
Célja az összes erkölcsi és gazdasági viszonyok tényleges megváltoztatása, és ebben az értelemben támogatja a küzdelmet minden eszközzel, mely az anarchista eszmével megegyezik.
Az anarchista szövetkezés a csoportok és egyének olyan szervezete, melyben senki sem kényszeríti rá akaratát másvalakire és nem csökkentheti önálló kezdeményezését.

III.
A Nemzetközi Anarchista kongresszus úgy tekint a szakszervezeteket, mint a munkásosztály harci eszközeit a munkaviszonyok javítására és mint a termelők egyesüléseit, melyek képesek a kapitalista társadalom helyébe az anarchista-kommunista társadalmat megalkotni.
A kongresszus ezért – elismerve, hogy esetleg szükség lehet külön forradalmi szakszervezetek alakítására is – azt ajánlja az elvtársaknak, hogy támogassák az általános szakegyleti szervezeteket, melyek minden, egy bizonyos szakmához tartozó munkás számára hozzáférhetőek.
De a kongresszus azt tartja, hogy az anarchistáknak ezekben az általános szervezetekben a forradalmi elemet kell képviselniük, és csak a közvetlen cselekvés olyan formáit kell terjeszteniük és támogatniuk (sztrájk, bojkott, amerikázás, stb.) melyek magukban véve forradalmi természetűek, úgy, hogy a társadalmat a fent említett módon átalakítsák.
A kongresszus a szindikalista mozgalmat és az általános sztrájkot a forradalom hatalmas eszközeinek tekinti, melyek azonban nem helyettesíthetik a forradalmat; ezért azt tartja, hogy a kapitalizmuson és uralkodáson alapuló társadalom lerombolása csak fegyveres felkelés és az erőszakos kisajátítás által lehetséges, és hogy a többé-kevésbé általános sztrájk és szindikalista mozgalmak alkalmazása közben nem szabad megfeledkezni a katonai és kormányzói erőszak elleni küzdelem közvetlen eszközeiről.

(1907. augusztus 24-31. Amszterdam)

A DOLGOZÓK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE:

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség megalapítását 1913-ban Londonban határozták el, de 14 ország szakszervezeteinek részvételével csak 1919-ben alakulhatott meg Amszterdam székhellyel. Ennek radikális szárnyából 1921. júliusában Moszkvában 42 ország, 380 főként kommunista és anarcho-szindikalista küldöttének részvételével alakult meg a Vörös Szakszervezeti Internacionálé. Fő feladatuknak szervezetlen munkások bevonását a tőke támadásai elleni egységfrontra, a szakszervetek egységesítését és radikalizálását tekintette. Megalakulásakor olyanok képviseltették magukat, mint például a német Szabad Munkásszövetség – Frei Arbeiter Union (FAU), az Olaszországi Szindikalista Szövetség – Union Sindicale Italiana (USI), a spanyol Országos Munkásszövetség – Confedercion Nacional del Trabajo (CNT), a francia Általános Munkásszövetség – Confédération Générale du Travail (CGT), a Svéd Munkások Szakszervezete – Sveriges Arbetaren Centralorganization (SAC), Norvég Szakszervezeti Szövetség – Norks Sindikalistisk Federation (NSF), és az Argentín Regionális Munkásföderáció – Federación Obrera Regional Argentina (FORA).

Kép 1922. december 25. és 1923. január 2. között a különböző csoportok illetve szervezetek anarcho-szindikalista, forradalmi unionisták, kommunista és szocialista szindikalisták – akik elutasították a parlamentarista politikai harcot és függetlenek a politikai pártoktól (mint a Inernational Federation, és a Vörös Szakszervezeti Internacionálé) megalakították a Dolgozók Nemzetközi Szövetséget (Nemzetközi Munkásszövetség) – International Workers Association / Asociation Internaconal de los Trabajadores (IWA/AIT). Az első Internacionálé programját, szervezeti szabályzatát és legitimitását fogadta el, valamint egyesíteni kívánta a szakszervezeteket a különböző országokban úgy mint: Bulgária, Argentína, Ausztria, Kuba, Olaszország, Uruguay, Nagy-Britannia, Norvégia, Franciaország, Svájc, Chile, Oroszország, Dánia, Hollandia, Mexikó, Portugália, Csehszlovákia, stb.
1968. augusztus 31 – szeptember 5. (Carrara) újra, megalakult és azóta is működik az Anarchista Internacionálé, a Nemzetközi Anarchista Szövetségek – International of Anarchist Federations / l’Internationale des Fédérations Anarchistes (AI/IAF/IFA)