Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


független szocialisták

2010.03.17

A FÜGGETLEN SZOCIALISTÁK

 
 

AZ AGRÁRSZOCIALIZMUS:

 

A mérsékelt ipari fejlődés munkaerő-felszívó hatásának csekélysége az agrárszegénység felduzzadásához vezetett a századfordulóra. Az elmaradott, hagyományos mezőgazdaság már nem tudta eltartani megnövekedett népességét. A szociális kilátástalanság paraszti lázongásokhoz, politikai tömegmozgalmak kibontakozásához vezettek. Az alföldi szervezkedések törekvéseikben eltértek az ipari munkásokétól. Magyarországon az 1848-as forradalom utópista-szocialista (Táncsics Mihály, Petőfi Sándor, stb.) törekvései szinte teljesen kihaltak, s nem emancipálták a parasztságot. A földbirtokos osztály megőrizte rangját az 1867-es kiegyezés után is. A burzsoázia még gyenge és hozzájuk igazodik, míg a szegényparasztság és a városi munkásság teljes jogfosztottságban élt. A nyomor országos jelenség volt.

Minden a földesúré volt: a határ, a viskó és a falu, a lakosság pedig teljesen kiszolgáltatott, hiszen a feudális viszonyokhoz képest telke sincs, jószágot nem tarthat, mert nincs legelője. A viskóért a feleség és a családtagok robotoltak. Gyakran két család is összezsúfolódott egy kis viskóban. Ezért az egyház ágyankénti párbért szedett.

„Télen fülledt bűzben, hat négyszögölön vannak összezárva; tüzelője egynek sincs, nem nyitnak ablakot sem. Minden kereset nélkül élik át a telet. Táplálékuk hat hónapon át korpás lisztből készült kenyér, míg a liszt tart, málé, krumpli, bab, korpacibere, néha vízben főtt tészta. Tehén vagy süldő kevés helyen található. Zsírt, szalonnát vagy székhúst az effajta szegény ember szemével sem lát, tűzifája egynek sincs.” (Erdei főispán)

Ilyen körülmények között komoly feladat várt a papokra, hogy béketűrésre intsék a lakosságot. Az egyház hű társa volt a birtokosoknak.

A Viharsarokban (Békés, Csanád és Csongrád megyék) jött létre a szocialista eszmék legnagyobb és legradikálisabb gócpontja, mivel itt kevés településre koncentrálódott legnagyobb létszámú agrárszegénység és az agrárproletariátus legtudatosabb rétege, a kubikosság.

Korán kibontakozott az antifeudális tradíciókból a bérharcok és az aratósztrájkok, melyek a mezőgazdasági tőkés fejlődéssel párhuzamosan egyre rendszeresebbekké váltak.

Az induló mezőgazdasági bérmozgalmaknak, sztrájkoknak voltak már előzményei, de azok csupán kisebb csoportok elszigetelt akcióit jelentették. 1891-ben vált először tömegmozgalommá Szántó Kovács János vezetésével.

A mezővárosok és nagyközségek értelmiségei (főleg a néptanítók), kisiparosai és munkásai közül számosan kapcsolatban álltak az országos mozgalommal (például Táncsiccsal), s több alföldi városban önképző, segélyező egyleteket hoztak létre. A vidéki kisipari munkásság vezette be a földmunkásokat a mozgalomba és utána az utóbbiak kerestek kapcsolatot a budapesti pártvezetőséggel (MSZDP), akik a munkásokat szövetkezésre szólított fel, hogy magasabb béreket harcolhassanak ki. Az MSZDP elsősorban tömegpártot kívánt létrehozni így döntően gazdasági célokat tűztek ki.  Az Engelmann Pál vezette ellenzék (Munkás-csoport) kifogásolta a pártvezetőség osztrák mintára kialakított elképzelését, ezért a helyi szervezeteket kívánta az ellenzék összefogni.

A szükségszerűen éles formában kibontakozott gazdasági harc és annak hatósági következményei sokakat eltántorított a mozgalomtól, még Engelmann Pál is mérsékletre intette a földmunkásokat. Ettől kezdve a pártvezetőség meg-megújuló törekvése, hogy a mezei munkások beszervezésével erős politikai pártot hozzanak létre, és a meg-megújuló félelme, hogy ez a szervezkedés olyan éles összecsapáshoz vezethet, amely veszélybe sodorhatja a pártot. Azonban a munkáskörök elismertetéséért, a gazdasági követelésekért folyó harc és a hatóságok ez elleni erőteljes tiltása éles összeütközéseket, zendüléseket váltottak ki. Tudatosult a mozgalomban, hogy csupán a fennálló rend megdöntése hozhat tényleges változást a munkások helyzetében. Míg 1889-1892 között a gazdasági követelések és a közvetlen bérharcok kerültek előtérbe, addig 1893-1904-ig a tudatos felkészülés, a szocializmus azonnali megvalósítása kapott nagyobb hangsúlyt.

Az agitáció fő fészkét képező cipészegylet Aradról indult Poór Árpád, Horváth János, Numann József, Forgács József, Szombati Géza, Pollák Béla, Kovács Péter, Árvai Bálint, Fendrik Ferenc, Temesvári Gyula és Héger Mihály vezetésével. A hatóságok teljesen tehetetlenek voltak a szervezkedéssel szemben. Erőteljes bérmozgalom bontakozott ki, s a küzdelem 1895 nyarán elkezdődött. A szervezkedés átterjedt az uradalmak cselédjeire is. Két év alatt az agrárszocialista szervezkedés országos tömegmozgalommá vált, egy országos szakmai szervezkedés kiépítésének, országosan elfogadtatott munkafeltételek kiharcolásának tervével.

Előadásokat tartottak a vallásról, tudományról, a szocializmusról, a munkások helyzetéről, az általános választójogról, stb. Dalárdáik szocialista dalokat tanultak.

Az MSZDP vezetősége 1894 végére a polgári demokratikus szabadságjogokért folytatott harc fokozása mellett foglalt állást. Közvetlen célja, hogy a szavazatokkal nyomást gyakoroljanak a parlamentre és a kormányra, s így választójogi mozgalmat országossá tegyék. A földmunkások, csak taktikai lépést, módszerváltást láttak a népszavazási, tagtoborzási akcióban. Miközben a hatóságok az MSZDP-t és a Népszavát kísérték figyelemmel, nem vették észre, hogy a háttérben már egy teljesen más irányú mozgalom van kibontakozóban.

Az MSZDP-n belüli ellenzék 1895. június 21-én újra kiadta a Népakarat című lapot, melynek szerkesztősége: dr. Csillag Zsigmond, Kürschner Jakab, Kiss Adolf, Kiss Károly, Matos Jenő, Horváth András, Szalay István, Szalay Antal, Kunos János, Pusztai Pál, Tóth Lajos, K. Szabó József és Várkonyi István. Részvétükkel megjelent a pártban egy szindikalista vonal, ami a kialakult helyzet miatt sürgősnek tartott, egy mezei munkáskongresszus egybehívását.

Szeptember 28-án jelent meg Várkonyi támogatásával az Új Népszava, mely arra hivatott, hogy felváltsa a Népakaratot, de mindezt a pártszervezeten belül. Emellett egy külön földmunkáslap kiadásáról is határozat született.

Várkonyi elképzelése az volt, hogy a pártvezetőségbe bejutva „sikerül jó útra terelni mind a vezetőségi ügyet, mind a földművelők érdekében való nagyobb tevékenység keresztülvitelét”. A vezetőség ezzel szemben megpróbálta mindezt elodázni és őt elszigetelni. Megtagadta Várkonyi radikálisnak minősített cikkeinek közlését a pártlapokban. Több más nézeteltérés után júliusban arra az elhatározásra jutott, hogy a pártvezetőség beleegyezése nélkül is kiad egy lapot saját költségén. Augusztus 29-én megjelent a Földmívelő.

Szinte azonnal megindult a hadjárat ellene.

„Csupán félreértés kikerülése végett nyilatkoztatjuk ki, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt vezetősége Várkonyi István vállalkozó lapjával semminemű összeköttetésben nem áll, a lap a párt tudta és beleegyezése nélkül jelenik meg, érte semmi felelősséget, sem anyagit, sem erkölcsit nem vállalunk, és figyelmeztetjük az elvtársakat, hogy a lapot ne terjesszék, ne támogassák, hanem utasítsák vissza.” (Új Népszava)

 

A FÜGGETLEN SZOCIALISTÁK:

 

A Földmívelő lapkiadójaként a „földművelő munkás és szegény nép szakegylete” szerepelt. Megfogalmazott programja az érdekvédelmi feladatok, a szocialista eszmék terjesztése, a szakegyesülés előnyei a munkásképző egyletek helyett, a földművelő munkássággal, a kisvagyonú polgárokkal és gazdákkal (munkát végzőkkel), tehát a II. Internacionálé állásfoglalása alapján. Már az első számtól kezdve osztályharcosabb, radikálisabb eszmei alapokon állt, mint az MSZDP korabeli vezetősége és lapjai. Az ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, szellemi élet proletárjait egy táborba tartozónak vallotta. A szakszervezetet tömegmozgalomnak tekintette és a szervezkedés keretének szánta. Nem csupán érdekvédelmi feladatokat kívánt adni, hanem komoly politikai tartalmat is.

Szerkesztőségébe tartozott: Várkonyi István, Boros István, Gabnai István, Szolga Bálint, Hunya József, Terbóczi János, Gvozdanovics János, Szokolai István, ifj. Pogány István, Békési Imre, Koncz Károly, Szatmári Péter, Csuzdi Ferenc.

Az MSZDP megpróbálta az egész alföldi mozgalmat Várkonyi és a Földmívelő ellen hangolni, de az, még nem kényszerült választásra.

December 11-i számban bejelentették, hogy a Földmívelő politikai lap lett és a Ceglédre szervezett földmunkáskongresszus összehívásával elkerülhetetlenül kenyértörésre vitte a mozgalom ügyét az MSZDP-vel, ami azzal válaszolt, hogy Várkonyi megszegte a pártfegyelmet, amit csak egy anarchista tehet meg. A Földmívelő gyalázását Csizmadia Sándorra bízták.

Az első földmunkáskongresszusra Cegléden került sor, 1897. február 14-16-ig. Alig egy év leforgása alatt szinte az egész Alföldre kiterjedő szervezkedés során, a mozgalom számos eredményes bérharcot vívott. Páratlan gyorsasággal sajátították el a kisipari munkásság harci módszereit, pedig a helyi sajtó kezdettől fogva gúnyolódva és ellenszenvvel kísérte azt, nehezítve ezzel helyzetüket és bíztatást adva a gazdáknak.

A szervezkedés nem csupán az emberpiacokon ácsorgó, munkára váró napszámosokat tudta megnyerni, hanem a szomszédos községek szervezetlen munkásait is rendre megakadályozta, hogy náluk olcsóbban dolgozzanak. Ezt a nemzetiségiekkel is meg kellett értetni. A sztrájktörőket és az idegen munkásokat elkergették, megtámadták, szerződéseiket felbontatták. A munkaadókkal szóba sem álltak és a hatósági erőszaknak sem engedtek. Zendülések törtek ki, amire a gazdákat védő hatóságok rendszeresen sortűzzel válaszoltak. Az MSZDP az aratási sztrájkok idején több helyen is megpróbálta a munkásokat lebeszélni a sztrájkról, kevés sikerrel. Az aratási sztrájk cséplési sztrájkkal folytatódott. Ekkorra már elterjedté vált, hogy nem csak követelték a letartóztatott vezetők kiszabadítását, hanem megrohanták a börtönt és kiszabadította őket. A szocializmus éltetése mellett a telekkönyvek megsemmisítésének jelszavát is kiadták.

A bérharcokban társaik meggyőző munkája vagy esetleg kényszerítő tevékenysége révén magukat szocialistának vallók táborát messze felülmúló létszámban vettek részt a mezőgazdasági munkások. Ahogy a földi nyomorúság: a mezőgazdasági munkanélküliség, a nagy csecsemőhalandóság, a koplalás, a fűtetlen viskók okozta szenvedésekért nem nyújthatott kárpótlást a mennybéli boldogság ígérete, ugyanúgy a jövő szocialista társadalmának perspektívája sem lehetett kellően hatékony mozgósító, agitációs eszköz. Mégis, 1897 tavaszára 50-60 000-ren kerültek kapcsolatba a földmunkáslappal. Bár a szervezőmunka Budapesten történt, de a propagandaanyagokat és az eszmét, már a parasztok terjesztették egymás között.

A nőmozgalom kiépítését és szervezkedését Várkonyi Mariska (Várkonyi lánya) irányította.

 

AZ ANARCHISTÁK MEGERŐSÖDÉSE:

 

Az első magyarországi anarchista folyóirat Schmitt Jenő Henrik szerkesztésében Ohne Staat néven jelent meg németül (Budapesten), majd Állam nélkül címen magyarul (1897-1899). Első számai kivétel nélkül támadást indítanak a keresztény vallás és főként annak istene ellen. A lap nyíltan hirdette az istentagadást. Ennek betiltását követően Közlöny a Krisztus szellemében néven próbálkozott idealista-anarchista írásaival a cenzúra elől elbújni. Schmitt anarchista folyóiratainak egyik jellegzetessége a világbéke és az erőszakszervezet-ellenesség kerül kifejtésre, publikáló társai azonban, többnyire harcos, forradalmi hangot ütöttek meg. Az ő esetükben sűrűn találunk a "forradalmi-szocialista" jellegű írásokat is. Mégis Schmitt idealista-anarchista eszmerendszere hatást gyakorolt Szabó Ervintől a Galilei Kör tagjaiig minden utána következőre valamilyen módon.

„A szervezkedés egyik módja a közvetlen gazdasági, mely a nyomorgó föld népének sorsának közvetlenül segíteni óhajt. Ilyen szervezkedés, mely a közigazgatás zsarnokságának, a rendőri önkénynek kitéve nincsenek.”

Javasolták a fogyasztási szövetkezeteket, mert a gazdasági célú egyesületekben erősödik meg a nép testvéri érzése, hogy majd megvalósíthassák a szövetkezés szabadabb formáit is. Schmitt eszméi közelebb álltak a parasztok belvilágához a szocialista eszmék megismerése idején.

Az anarchisták hatalmas befolyásra tettek szert Kiskunhalason, mely a mozgalom egyik alföldi bázisa lett Klein Ödön szervezésének volt köszönhető.

Már 1897 januárjában „anarchista zendülést” provokált. Váczi János és Kazai József tüntetést szervezett, amit a polgármester nem engedélyezett. Ennek ellenére 400-500 ember vonult fel vörös zászlók alatt. A rendőrségi beavatkozás során Váczit letartóztatták. Szeptember 15-én tiltott körmenetben való részvétel és vörös zászló használata miatt 14 főt, köztük 5 nőt ítéltek el.

Kiskőröstől Bácsalmásig bejárták a környéket és megszervezték a mozgalmat. Ezen a környéken bontakozott ki 1897 nyarán a leghevesebb bérharcok, itt voltak a legeredményesebbek a hatóságokkal történt összeütközések.

Várkonyi az MSZDP-ből történt kiközösítés (1897. február 2) után nyíltan elfogadta az anarchista nézeteket és fokozatosan helyet biztosított a Földmívelőben is az anarchista elvek terjesztésének. Február 19-től a mezei munkások és földmunkások szakközlönye mellett a független szociáldemokrata párt politikai lapja lett.  

A független szocialisták politikai párttá alakulására 1897. szeptember 8-10-én ültek össze. A ceglédi kongresszuson 123 szervezet (98 község) 217 küldötte jelent meg.

A párt nevének (Független Szocialista Párt) megválasztása mellett az anarchisták tevékenységének eredménye volt a demokrácia szó elvi elutasítása is (Szombati József, Fazekas Gábor, Lajtos Imre, Schmitt Jenő, Lukács János stb.), a programba bekerült az állam eltörlését hirdető tétel is, s ez egyet jelentett az anarchistákhoz való csatlakozással.

Hiányzott a centralizmus elve a pártból, ezért Csuzdi Ferenc előterjesztésében egy Budapesten székelő, svájci mintára működő szövetségtanács felállítását javasolta. Kardos József viszont csak választókerületenként javasolt szövetségtanácsot létrehozni, országosan nem. Utóbbit fogadták el.

Eszerint a 200 holdig terjedő birtokosokkal összefogva a földmunkások alakítsanak szövetkezeteket. A 300-400 fős szövetkezetek élére 20 tagú bizottságot válasszanak, a szövetkezet elnöke pedig egy szakszervezeti tag legyen. Ily módon a szövetkezet egy munkásszövetségnek felel meg. A létrehozott szervezetek egymástól függetlenek és egymással szövetségi viszonyban állnak. Ez a szervezkedési forma feleslegessé teszi az országos pártvezetőséget. Csak közösségi, legfeljebb járási pártvezetőségek léteznek. Ezek választják meg tagjaik közül az országos szövetségtanácsot, tehát nem pártvezetőség, hanem szabad rendelkezési joggal bíró és együtt, szövetségben élő emberek képviselő-testülete. Mivel ennek tanácsadó szerepe van, kizárná a vezetőség korlátozó szerepét, és hogy zsarnokká nője ki magát. Az országosan kiépített szervezetek átveszik a társadalom irányítását a burzsoá államtól. A földművelők legyenek mindenkor az iparosok mellett, de soha alatta – soha felette. Állást foglalt amellett, hogy föld és a telek köztulajdonba vétele, az ipar társadalmi tulajdonba vételével együtt lehetséges. Várkonyi és társai gyakran vádolták a szociáldemokratákat, hogy államszocializmust akarnak, állami tulajdonra és új államra építenek. Egyaránt elutasították az állami tulajdont és a magántulajdont. Hatalmas szerepet tulajdonítottak május elsejének. Az egyház és a vallást legalább akkora ellenséget képviselt számukra, mint a földbirtokos.

Ez a szervezkedési forma és a mögötte álló elképzelések is föderalista-anarchista koncepciót tükröznek.

 

1. Magyarország Független Szocialista Pártja nemzetközi, mely nem ismeri el a nemzetek, születések és birtokok, sem semmi más címeni kiváltságosok előjogát s kinyilatkoztatja, hogy a nép kifosztása, szabadságának korlátozása s leigázása elleni harcot nemzetközinek tekinti, mint amilyen a népnek boldogulásától és jólététől való megfosztása.

2. A független szocializmus eszméjének terjesztésére fel fog használni az igazsággal összeegyeztethető minden eszközt: a sajtót, a gyűléseket stb., a vélemény szabad nyilvánítását akadályozó, a sajtótörvényt, az egyesülési és gyülekezési jogot korlátozó törvények, rendeletek ellen pedig tiltakozni fog.

3. Erkölcsi megvetéssel fogja súlytani mindazokat, kik az emberiséget a veleszületett jogától ravaszsággal vagy törvényes erőszakkal megfosztják, annak gyakorlásában akadályozzák, mint boldogsága egyik legfontosabb eszközének használatában.

4. A mai gazdasági rendszer megváltoztatásánál a szabadságot, a vagyoni- s munkaegyenlőséget biztosító uralomnélküliségre fog törekedni munkásszövetség létesítésével.

5. A népnevelés érdekében okvetlenül szükséges, kötelező, ingyenes, vallásfelekezet nélkül való oktatás megvalósítására törekszik úgy az elemi, mint a magasabb iskolákban.

6. Az állandó hadsereg leszerelését és helyébe az általános népfelfegyverzés behozatalát törekszik elősegíteni.

7. Az államot, mint minden rossznak kútforrását tekinti, és ezért oda törekszik, hogy mint ilyennek a nép a költségadást és az emberanyag szolgáltatását minél előbb tagadja meg, hogy a törvényes formába öntött és a rend nevében történő erőszak is megszűnjön.

8. A Független Szocialista Párt minden, a nép kijátszása, kifosztása, félrevezetése és szabadsága ellen intézett merényletek ellen erélyesen fog harcolni mindenütt, és úgy, ahogy azt a legcélravezetőbbnek véli.

 
(a FSZP elvi nyilatkozata)

 

Az igaz fellendülés ezután következett. 1897 második felére Nógrád, Heves, Borsod, Zemplén megyékre is kiterjedt, majd Szatmár, majd Ung megyére és meghódította a Bodrogközt. „Átment” a Dunán is Fejér, Tolna és Baranya megyékbe. A Délvidéken átterjedt a nemzetiségek lakta vidékekre. Szerbek, románok, németek és szlovákok lakta településekre.

A törekvések melyeket hirdettek, munkabérek megállapítása, azoknak a birtokosokkal történő elfogadtatása, a független szocialista szervezetek létrehozása; az idegen munkások munkavállalásának megakadályozása, az aratási feltételek megjavítása, az aratáshoz kötött robot eltörlése, az egyházi adó eltörlése. Internacionalistakén nem csupán hirdette a faji, nemi, vallási megkülönböztetés elleni harcot, hanem síkraszállt minden nemzet önrendelkezési jogáért is.

A faluközösségek már felbomlottak, de mint kulturálisan, szokásaiban (lakodalom, keresztelő), bizonyos munkák közös végzésében (aratás, kukoricatörés, kukoricafosztás stb.) a falu, mint érdekközösség létezett. Megmaradt a mezőgazdaságban a családi munkaszervezet. Ezekből következett, hogy a közös munkálkodásra épített társadalom gondolata korántsem volt idegen az akkori kor parasztlakosságától. A középkori levegőjű világból következik sok községben, hogy mind egy szálig beiratkoztak a szakszervezetekbe, munkások, gazdák egyaránt.

 

A MEGTORLÁS ÉVEI:

 

1897 május elseje megünneplésekor a mozgalom már erős volt, azonban a csendőrség hónapokkal előbb megkezdte az előkészületeket a gyülekezések és a demonstrációk megakadályozására, a vezetőik letartóztatására. 1898. május elsejét illetően, már általános volt a rémület. A parlamentben biztosra vették, hogy a szocialisták általános támadásra készülnek a rendszer ellen. Számos képviselő – az ellenzéket is beleértve – követelte a májusra várható felkelés megfékezése érdekében a kivételes törvények megszavaztatását. Teljes rémületbe ejtették a birtokos osztályt és a hatóságokat, hogy a parasztok erőszakkal szereznek érvényt jogaiknak, kitör a parasztfelkelés, megölik uraikat, felégetik a kastélyokat. Ezért a szocialistaság gyanúja esetén a legveszedelmesebb gonosztevőkkel szembeni eljárást alkalmazták. A bányákban, ipari üzemekben ugyanúgy jártak el, mint a parasztokkal, mert könnyen elbocsáthatók, voltak, hiszen a segédmunkára bármikor kaptak munkaerőt.

Lényegében a hatóságok magatartása vezetett oda, hogy Szabolcs, Szatmár és Zempén megyékben lángolt fel a legélesebben a mozgalom. A szervezkedés vezetőinek letartóztatása és a propagandaanyagok lefoglalása bevált módszer volt. A szocialista szervezetek minden üldözés dacára rohamosan szaporodtak.

A hatóságok kellő indoklást leltek a megtorlásokhoz. Előbb a csendőrség létszámának növelésével, majd a katonai megszállás kieszközlésével, az ostromállapot kihirdetésével igyekeztek a szervezkedéssel leszámolni. Különösen Zemplén megye tűnt ki a kegyetlenkedések során.

Rémhíreket kezdtek el terjeszteni, hogy a parasztok elveszik a földeket és felosztják maguk között. Ezt főleg a Mezőfi Vilmos a polgári Szabad Szó című lapban (melyet a lapok tömegesen vettek át, és ez nagyban hozzájárult a kongresszus betiltásához amit sohasem bocsátották meg neki a független szocialisták).

Miért tagadták volna a földosztás vádját, hiszen nem volt kisebb bűn a vagyon- és munkaegyenlőség, minden föld köztulajdonba vétele, a herék munkára kényszerítése. A népnek eszébe sem jutott a földosztás. Az osztozkodás szó tehát a birtokba vételt, a magántulajdon elleni támadást jelentette és az azon való osztozkodást, nem a földbirtok, hanem a megtermelt javak felosztását. A cél ebben is, a nép felvilágosítása és szervezése. A felvilágosult nép a közös munkálkodást és nem az osztozkodást választja. A Földmívelőben cikkek egész sorával igyekeztek nevelni, felvilágosítani a népet. Ekkorra a mozgalom a legnagyobb tömegeket mozgatta meg, a Földmívelőnek már 11 000-nél több előfizetője volt.

1897 őszétől 1898 nyaráig a Bánffy-terror elérte csúcspontját. Az MSZDP vezetősége már nem csupán Várkonyival, hanem annak egész mozgalmával is szembefordult. Nagy gondot fordítottak arra, hogy megértessék a hatóságokkal is, ami történik, ahhoz a pártnak semmi köze sincs. A Népszava bíztatta a kormányt a Földmívelő betiltására, Várkonyi lehetetlenné tételére.

A pártvezetőség a rabszolgatörvény elleni tiltakozás jegyében egybehívták a földmunkások kongresszusát, ami az addigi legnépesebbre sikerült (121 település, 209 küldött). Egy országos tiltakozóhullám megindításával a független szocialistákat is meg akarták nyerni. Várkonyit és Schmitt Jenőt azzal vádolták, hogy anyagi érdekből, népszerűség-hajhászásból fordultak a pártvezetőség ellen, szétzüllesztve azt. Letértek a demokratikus osztályharc útjáról az erőszakos bakunyinista anarchizmusért. Az MSZDP további taktikája, hogy a választójogi harc zászlaja alá felsorakoztassa a földmunkásokat.

A kongresszuson (a hatósági közeg jelenléte ellenére) nem várt eredményt hozott a szociáldemokratáknak és az osztályharc egészen más értelmezést kapott. A gazdasági harc fontossága és a rendszer fegyveres megdöntésére vonatkozó felszólalások kifejezték az elkeseredést és a forradalmi hangulat erősödését. Meghirdették a sztrájkot, de a kíméletlen hatósági terror miatt ennek, már nem tudott eleget tenni. A harc 1898 nyaráig, az aratásig tartott, azonban a végsőkig kitartók kenyér nélkül maradtak.

Az aratósztrájkok nyomán a parlament elé terjesztették a rabszolgatörvényt. A „nagy nemzeti érdek” a feudális eredetű nagybirtok és birtokosai védelme volt a munkásokkal szemben. Nem csupán a munkások alárendeltségi viszonyát rögzítették, hanem a munkás szervezkedését is megakadályozták a törvénnyel. Pártárnyalattól függetlenül a parlament szinte egy emberként sietett hozzájárulni a törvényjavaslat elfogadásához, hogy az agrárszocialista mozgalmakat a kormány megfékezhesse, ugyanis az adott időszakban nem az ipari munkások szakegyleti mozgalma volt igazán veszélyes.

Az ostromállapotot országossá tették, elhatározták a mozgalom teljes felszámolását, minden lehető eszközt igénybe véve. Korlátozták a sajtószabadságot és ezzel lehetővé tették, hogy a szocialista sajtó ellen tömegesen sajtópereket indíthassanak és azokat az ügyész meg is nyerje. Február 18-án betiltották a Földmívelőt, rendőri megszállás alá helyezték a lap szerkesztőségét és letartóztatták a Várkonyit kereső földmunkásokat. Naponta tartottak házkutatásokat, és ha pénzt találtak, nem firtatva annak eredetét, szigorúan elkobozták, és tiltott adománygyűjtés címén büntetést is kiszabtak. A hatóságok betiltották a Független Szocialista Párt kongresszusait, a küldötteket hazatoloncolták. Besúgók tucatjai építették be a mozgalomba. Provokátorokat alkalmaztak, akik igyekeztek a tömegeket erőszakos eseményekre rábírni, hogy aztán hatósági terrorral szét lehessen a mozgalmat zúzni. 1897-1899 között 51 munkást öltek meg a csendőrök, de nem volt rá példa, hogy elmarasztaltak volna egyet is. Lényegében úgy és akkor használhatták a fegyvereiket ahogy és amikor akarták. A szocialista szervezkedés elítéltjein a rabtartási díjat is behajtották. 

Le akarták járatni Várkonyit a nép előtt vagyona miatt, amiről azt állították, hogy azt mind a szegény nép fillérjeiből szerezte. „Meg vagyunk győződve, hogy Várkonyi a népnek nagyobb ellensége, mint bármelyik vérszopó uzsorás, vagy erőszakos, igazságtalan szolgabíró” – írta a Népszava.

Miután megidézte a nyíregyházi törvényszék, és elfogatóparancsot adott ki ellene, Várkonyi Bécsbe szökött, s erre a tényre a Népszava is felhívta a hatóságok figyelmét, továbbá az MSZDP leveleket intézett az osztrák párthoz, melyben óvja Várkonyitól.

Várkonyi ellen a hatóságok országos körözést adtak ki, ám kiadatásához elégséges indokot kellet találni. Ezért rendőri közreműködéssel egy, az uralkodó ellen irányuló dinamitos merénylet tervét agyalták ki. (1898 Erzsébet királynét meggyilkolta egy olasz anarchista Genfben, ami miatt még jobban odafigyeltek az anarchista mozgalmakra.) Kiadatása után Budapestre vizsgálati fogságba helyezték, majd kiszolgáltatták a nyíregyházi törvényszéknek. Eötvös Károly ügyvéd kiválóan védte Várkonyit, de megpróbálta rábeszélni arra, hogy nyugodjon bele az ítéletbe. Eötvös tulajdonképpen csak magát népszerűsítette, így Várkonyi Nyíregyházán magát védte.

1899 elejére a mozgalom mélypontra zuhant, a Független Szocialista Párt széthullott. A kiéheztetés és a csendőri, katonai megszállás lassan felőrölte és szétdarabolta a mozgalmat. Sok elbukott kísérlet után, 1899-ben újra megjelent a Földmívelő, Szatmári Péter és társai segítségével, de csak politikamentes formában. Így a független szocialista mozgalom saját lapjának az Állam Nélkül-t tekintette. Alig öt hónappal a Földmívelő újrakiadása után újra megjelentek benne az idealista-anarchista cikkek Lukács Sándornyomására. Innentől kezdve a nazarénus forradalmiság vált a meghatározó iránnyá. Ennek oka, hogy a Független Szocialista Párt többszöri válságba került. A legaktívabb agrárproletárok elvándoroltak, külföldön igyekeztek munkát vállalni. Vezetőségük vagy börtönben, vagy rendőri felügyelet alatt ált. Mindemellett, Schmitt és társait az erőszakellenes felhívásai igen jó szolgálatot tettek a hatóságoknak, így kevésbé estek áldozatául az üldözésnek. A reménytelenség természetszerűen a mozgalom iránti érdeklődés csökkenésében és a vallási szekták iránti érdeklődés növekedésében jutottak kifejeződésre a század elején. Bár indítványozták, hogy vegye fel a párt az idealista anarchista jelzőt és a Földmívelőt engedjék át Schmittnek, de a többség ezt leszavazta. Ez az időszak (1900-1904) a független szocialisták mélypontja.

 

ÚJ FELLENDÜLÉS ÉS UTÓÉLET:

 

Annak ellenére, hogy a vidéki független szocialista vezetőket is rendőri felügyelet alá vonták s állandó zaklatásnak tették ki, a mozgalom továbbra is terjedt. Májusra valóban országos parasztfelkelésbe csaphatott volna át. Nem csupán Várkonyiék vagy az MSZDP által megszervezett tömegek, hanem az agrárproletariátus és a szegényparasztság egész táborára jellemző volt az elégedetlenség, s egyre nagyobb számú birtokos paraszt csatlakozott hozzá, sőt az értelmiség alsóbb rétegei is szimpatizánsaikká váltak.

1904-es esztendőben erőteljes bomlás kezdődött el a Mezőfi vezette újjászervezett mozgalomban, s ez a folyamat vezetett el a független szocializmus megújulásához.

1903-ban megalakult Általános Munkásegylet Békési Mátyás és Nigrinyi János vezetésével, majd hamarosan lapot is indítottak Májer Jenő és Áchim L. András szerkesztésében az Igaz Eszme címmel. Az elsősorban ismeretterjesztő és irodalmi hetilap élénk politizálásba kezdett, és egyik orgánuma lett a pártban bekövetkezett bomlásnak.

Az USZDP-ben a bomlás akkor indult el, mikor Poór Árpád, Rózsa Gyula, Zsalucinszky, Adász, Skall Gyula és mások röpiratot adtak ki Mezőfi ellen, sikkasztással vádolva. Mezőfi iránti bizalom megingott és a külön szervezkedő Poórékat kizárták a pártból. Mivel Mezőfi megnyerte magának Áchimot, ami miatt a Népegylet kettészakadt, az Igaz Eszme Mezőfi-pártivá vedlett át, s 1905. januárjában Mezőfi mellett Áchimot is képviselővé választották.

Várkonyi igyekezett a létrejött bomlást kihasználni. Májer Jenő 1905 februárjában, már a független szocialisták támogatásával, új lapot adott ki, Népszabadság címmel. Februári értekezletükön részt vettek az USZDP-ből kiváltak, a budapesti munkásellenzék Poór vezetésével. Várkonyi javaslatára a Népszabadság a Szocializmus nevet vette fel. Közölte a Független Szocialista Párt Cegléden elfogadott programját, majd októberre felvette a Független Szocialista Szövetség nevet. Vezetősége: Várkonyi István, Poór Árpád, Boros B. Mihály, Májer Jenő, Boros István, Pogány István, Hunya József. Szervezeti szabályzata most már kimondta a párt anyagi támogatását, azaz a tagdíjfizetést. Tábora rohamosan nőtt és a Szocializmus megszűntetését követően, december 1-től a Földmívelő újra megjelent.

Hangoztatták az anarchizmus és kommunizmus azonosságát. A szocializmust átmeneti társadalomnak tekintették az anarchista társadalomba. Így támogatták az átmeneti földszerzést. Azt tanácsolták, hogy a munkásszövetségek termelvényeinek egy részének közös kasszába fizessék, amiből a termeléshez szükséges eszközöket megvásárolhatják. Egy általános és országos szakszervezet létrehozását kezdeményezték, mely későbbi jelentés alapján 72 351 tagot számlált. Alapszabályaiban szerepelnek: 1. egyleti helyiségek, könyvtárak felállítása, közhasznú viták rendezése, a tagok művelődésének előmozdítása; 2. tagok számára díjtalan munkaközvetítés; 3. az anyagi viszonyoktól függően utazási, temetési és más segélyek nyújtása.

Eközben az Áchim L. András vezette Népegylet is eljutott a Mezőfivel való szakítás gondolatáig, a korházi panama miatt, melyet a vezetés el akart simítani. Március 18-án megalakult a Szocialista Parasztpárt. Orgánuma a Paraszt Újság. Programjuk az általános választójog és más demokratikus szabadságjogok mellett a birtokos parasztság és a földmunkások érdekeit védő követelések. Követelte a rabszolgatörvény eltörlését, a 10 000 holdon felüli birtokok kötelező kisparcellás haszonbérbe adását.

Ez a két párt szövetségre lépett ugyan és felvette a Független Szocialista Parasztszövetség nevet, de megmaradt a radikális vonal, s a Földmívelő, mint a központi lapja, mellőzte a FSZPSZ híreit. A kisebbségben lévő Áchim-vonal nem is kapott tulajdonképpen semmi szerepet. Az új párt is az 1897-es ceglédi programot fogadta el.

Vezetősége és tanácstagjai: Várkonyi István, Áchim L. András, Boros B. Mihály, Poór Árpád, Ádám György, Rózsa Gyula, Szilágyi Zoltán, Szolga Bálint, Sendula Sándor, Pardi István, Bacsó András, Pogány István, Rózsa János, Boros István, Bella Sándor, Czmarkó Mátyás, Hunya József, Dancsó Ignác, Juhász Péter, Deli József, Török Sándor, Kerekes Gáspár, Kislinder János, Tarsaier, Nikola Maranici, Francisti István, Sevcsik Antal, Nigrinyi János, Darabos János, Szűcs Imréné és Török Sándorné (nőmozgalom).

Egyik gyűlést a másik után tartottak, és sorra alakították meg szakszervezeti csoportjaikat. Májusban a „nemzetietlen” Áchimot képviselőnek választották. Ezt próbálta Mezőfi is kihasználni és a koalíció mellé állt. Áchim a költségvetést nem fogadta el és az FSZPSZ programját javaslatként beterjesztette. Parlamenti szereplése után hajsza indult ellene is és szeptember 14-én megfosztották mandátumától.

A Paraszt Újság úgy állította be a szakszervezkedést, hogy az Áchim ötlete. Előbb a szociáldemokratákkal tárgyalt, majd a Vázsonyi vezette demokraták mellé állt, és végül Pető Sándort a Független Szocialista Parasztszövetség jelöltjének állította be. Áchimot emiatt az FSZPSZ leváltotta és Várkonyi börtönbüntetése miatt ideiglenesen Poórt és Ughly Bálintot választották elnökké. A Földmívelőben is tiltakoztak pálfordulása miatt. A szakszervezeti irányítás kézben tartó budapesti munkásellenzék gyűlést hívott össze, amit Áchim megpróbált meghiúsítani. A gyűlésen kimondták, hogy a parlamenti működést csak agitációnak tekintik, egy-két képviselő beküldése csak eszköz és nem cél „a forradalmi szocializmus terjesztésére”. Szabad szervezkedést, sztrájkjogot és a túlgazdálkodást meggátló törvényeket követeltek. Követelte a határozat a papi és hitbizományi földek köztulajdonba vételét és felparcellázását használati bérletek formájában.

Áchimék utolsó érvként felrótták, hogy a szakszervezet jelenlegi vezetése budapesti iparosokból áll, ők viszont parasztokat akarnak vezetni. Éppen ezért, a nemzetköziekkel szakítsanak meg minden kapcsolatot, hazafias irányba kezdjenek el működni, mivel „a volt pesti nemzetközi elvtársak megtanítottak minket arra, hogy mi az ő szemükben csak fejős tehenek voltunk. A földműveléshez mit sem értenek. A paraszt a földből él, a parasztnak szeretni kell ezt a hazát.”

Szeptember 27-én tartott ülésen elhatározták, szakítanak a nemzetköziekkel, s felszólították híveiket ne fizessenek tagdíjat az FSZPSZ-nek és a Földmívelő előfizetői díjának megemelkedését se fogadják el. Mivel a szerkesztőség csak annak továbbította a lapot aki ezt befizette, Földmível fokozatosan csődbe jutott.

Várkonyi 1907 áprilisában szabadult, s megpróbálta megmenteni a lapot (még a vallási töltetű, idealista-anarchista Schmitt is írhatott bele, kivel szakított nézetei miatt), de már nem tudta talpra állítani. Az utolsó számok már a Társadalmi Forradalom című lapot is reklámozták, azt testvérlapnak tekintve. Ezzel a független szocialista mozgalom felbomlott és megszűnt.

Még halvány pislákolásként felizzott az 1914-es antimilitarista időszakban és a Tanácsköztársaság segítőjeként (földművelésügyi népbiztosság vezetője Migray József), de 1918-1919-re politikai szervezettség hiányában a földmunkás- és szegényparaszt-tömegek nem játszhattak súlyuknak megfelelő történelmi szerepet.