Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a forradalmi szocialisták

2009.10.28

A FORRADALMI SZOCIALISTÁK

 


BATTHYÁNY ERVIN, AZ ANARCHISTA GRÓF:
 

Az anarchizmus századfordulójának központi alakja a kropotkini kollektív anarchizmust valló gróf Batthyány Ervin. Magyarországra települését közel két évig akadályozta a vagyont féltő családja, mely elmegyógyintézetbe záratta. Miután elhagyta az intézetet és nagykorúvá nyilvánították - rendelkezhetett a vagyona felett - a Kropotkintól kapott tanáccsal látott neki hazai anarchista tevékenységének:

"Válasszon ki egy szervezetet, amely legközelebb áll eszméihez, még akkor is, ha bizonyos pontokon eltérések vannak, ez még mindig jobb, mint egyedül állni."

Szabó Ervin felkérésére tartotta meg 1904 elején a Társadalomtudományi Társaság vitáján a magyarországi anarchizmus egyik legkimagaslóbb előadását és ezzel be is robbant a hazai közéletbe. A vitán az anarchizmus képviseletében ott volt, és hozzászólt Schmitt Jenő Henrik és Migray József is. Elméleti fellépését követte a mozgalomalapítás igénye. Kezdetben a szolidaritás felébresztésének érdekében felvilágosító munkát folytatott, majd szabadiskolát alapított Vas megyében, bögötei birtokán, 1905 őszén. Reformiskola – a forradalomért. Az orosz egyetemi ifjúság 1870-es évekbeli népfelvilágosító mozgalma (narodnyik-mozgalom), a „nép közé járás” lebegett az anarchista gróf szeme előtt, klubhelyiségeket, népkönyvtárakat, iskolákat kívánt létesíteni, „amelyből az osztályharc és forradalom gócpontjai kialakulhatnak”.

Az iskola megnyitását a helyi konzervatív és klerikális erők minden eszközzel meg akarták akadályozni. Nem nézték jó szemmel a környékbeli birtokosok sem. Tiltakozásukra, a közoktatásügyi minisztérium csak úgy engedélyezte az iskola megnyitását, ha bevezetik a kötelező hittantanítást. Az októberre tervezett megnyitót el kellett halasztani. A hosszúperesztegi káplán vezetésével, botokkal, kapákkal felfegyverkezettek megtámadták „az istentelen iskolát”, ablakait betörték. Az iskola megnyitását támogatók Ady Endrétől, a Népszava körén át Jászi Oszkárig is mozgásba lendültek és minden platformon hírverést csaptak.

Az iskola megnyitására végül 1905. október 29-én került sor. Igazgatója Tarczai Lajos, titkára Nádler Herbert. Nemcsak az oktatás volt ingyenes, de a tankönyv és a ruházat is. A tanítás az önálló gondolkodás, a gyakorlati tudás és morális érzék kibontakozására törekedett, s az elméleti tárgyak mellett bevezették a tanulmányi kirándulásokat, a természetismeret elmélyítése végett.

Az első tanév folyamán megismétlődtek a hatósági kellemetlenkedések, megszaporodtak a sajtóperek. Batthyány az iskola kibővítésén, az orvosi, jogi, gazdasági tanácsadás kialakításán és egy nyomda létrehozásán fáradozott. Tarczai pedig a tanításon kívül egyre nagyobb teret szentelt a politikai agitációnak, s átjárt a környező falvakba is. Az év végi vizsgák után Tarczai elment, s a tanításban, továbbiakban Ludwig Blanka, Koncz Rezső, Steindl Lajos és Néber Károlynéműködött közre. Az iskola ezután még évekig működött, de forradalmi lendületét hamarosan elveszítette.

Ezt követően a gróf vált a támadások célpontjává. Megpróbálta az anarchizmust Magyarországon is elfogadott munkásmozgalmi elméletté tenni, a Szocializmus és anarchizmus című tanulmányával. Ettől az időszaktól kezdve – legjobb barátjával, Szabó Ervinnel együtt – a magyar anarcho-szindikalizmus legjelentősebb elméleti képviselőjévé lett. Beilleszthetőnek tartotta a kommunista anarchizmus elvrendszerébe, s hitt abban, hogy az, a szélesebb munkástömegekben így cselekvőképessé válhat.

Bögötei birtokán szocialista nyomda- és könyvkiadó felállítását, politikai napi- vagy hetilap megindítását, tudományos folyóirat és néplexikon kiadását tervezte. Cikkeket írt, a 9000 példányban megjelenő Világszabadság című lapba, és a nagyváradi A Jövő című folyóiratba, amelyet anyagilag is támogatott. 1906 márciusában az ő pénzén és szellemi irányításával alapították meg a szombathelyi szociáldemokrata pártszervezet lapját, a Testvériséget. A lap szerkesztősége Bögötén, kiadóhivatala pedig Szombathelyen volt. Vezércikkeit az első hónapokban Batthyány írta. 1000 példányszámban jelent meg és 500 előfizetője volt. A főszerkesztője Nádler Herbert.

1906 júliusában a Népszava megtámadta a lapot ideológiai elhajlásáért. A szerkesztést Mérő Gyula vette át, aki maga is hajlott az anarcho-szindikalizmus felé, így a lap irányvonala lényegében semmit sem változott. Októberben újra antiparlamentarista cikket közölt, melyet az MSZDP politikai törekvései miatt nem viselhetett, ezért novemberben a lap szerkesztőségét a szombathelyi párttitkárságba helyezték át, hogy a szociáldemokraták programját kövesse. A határozat után Batthyány és Nádler megvált a lap szerkesztésétől.

1907 februárjában Szombathelyen megindította új folyóiratát Társadalmi Forradalom (2-3000 példány) címmel, (egyidejűleg követte Kropotkin, Grave és a CGT vonalát), mely a magyarországi anarchizmus történetének legtovább élő és legjelentősebb orgánumává vált (5 évfolyamával, 94 szám, melyek terjedelme 12-8-4 oldal). A lap célja egyebek között az volt, hogy a közvetlen gazdasági és társadalmi cselekvés, a sztrájkok és bojkottok, az általános sztrájk és az antimilitarista propaganda szükségét hirdesse.

Bár nem sikerült közös platformot kialakítania a Mérő Gyula-féle szociáldemokrata ellenzék képviselőivel, de abban bízott, hogy Csizmadia Sándorral és Szabó Ervinnel együtt forradalmi szindikalista mozgalmat hoznak létre. Bár a bögötei parasztok, a szombathelyi munkások, és egyes radikális budapesti értelmiségi csoport nagyra tartotta tevékenységét, a várt szélesebb társadalmi hatást nem tudott kiváltani.

 

AZ IPARI TERMELÉS FELLENDÜLÉSE, ÉS A VÁROSI MUNKÁSSÁG MEGERŐSÖDÉSE:

 

Magyarországon az ipari munkásság létszáma az agrármunkássághoz képest apró volt. 7-800 000-re tehető a századfordulóra a számuk, s ebből 300 000 dolgozott csupán gyárakban. A rákövetkező évtizedben majdnem megkétszereződött az ipari munkásság, amelynek átlagbére 40-50%-al maradt el a nyugat-európai ipari munkásokétól. Az üzemekben napi 12 órát vagy többet is robotoltak. Sokan közülük faluról érkeztek a jobb megélhetés reményében. Az urbanizációs folyamatban a városok magukhoz vonzották az egyre gyarapodó friss munkaerőt. Míg 1870-1900 között 80 textilgyárat hozott létre a kapitalista gazdaság Magyarországon, 1900-1913-ig már 220 új gyárat produkált. A gyárak száma megduplázódott (5521). A tőkés árutermelés mindinkább felszámolta az uralkodó feudális viszonyokat. Ahogyan gyarapodott a kizsákmányolás mértéke ezzel arányban növekedett a magyarországi munkásmozgalom aktivitása .Magyarországon a német mintájú szociáldemokrata munkásmozgalom volt elsődlegesen befolyással a munkásosztályra.

Az MSZDP következetesen reformista volt és maradt mindvégig akárcsak külföldi társai. A II. Internacionálé közvetlenül hatott szerte a térségben is. Ehhez párosultak a szakszervezetek amelyek összesimultak a szociáldemokrata párttal, és amelyekbe belépésekor az „öntudatos munkás otthonra” lelt. Sztrájkokat szervezetek, újságokat adtak ki, gyűjtötték a pénzt kulturális feladataikra, munkásegyleteket, olvasóköröket hoztak létre, amelyekkel azonban létrehozták azokat az öntudatosulásra alkalmas lehetőségeket is amik „forradalmi szikraként” át-átcsaptak a szociáldemokrata sírboltokon. Összességében e két politikai alakzat összefonódva egymással, betöltötte azt a baloldali űrt a politikai palettán amit a demokrácia részükre fenntartott. Fő vágyuk a az általános választói jog kivívása volt , és ezáltal elakarták foglalni az őket megillető helyüket a parlamentben. A párt ezzel megszülte a maga ellenzékét amelynek aktivizálódása 1906-ra kikristályosodott. A Szabó Ervin köré csoportosultak fokozatosan eltávolodtak a szociáldemokráciától bár egészében nem szakítottak vele. Ez elmondható Szabó Ervinre is aki mindvégig folytonosan támadta a párt magatartását, miközben baloldali értelmiségi kapcsolatait haláláig ápolta. Másfelől azonban feltűnt Batthányi Ervin és elvtársainak köre akik elvtársakra leltek Szabóékban, és megkísérelték megszervezni a magyarországi anarchista mozgalmat. Ez az összefonódott áramlat fokozottabban és permanensen támadta találkozóikon, újságjaikban, cikkeikben, vitákon és előadásokon keresztül a szociáldemokráciát.

Időközben Szabó Ervin mindinkább balra tolódott a szociáldemokráciától és 1909-ben szervezetileg is szakított vele. Mozgalmi pályafutását kezdetektől behálózta az anarchizmussal való kapcsolata, és egész tevékenységében a marxizmus, anarchizmus, szindikalizmus összeolvadását tapasztalhatjuk. Eleinte az oroszországi forradalmárokkal tartotta a kapcsolatot, és mind erőteljesebben kezdte kritizálni a szociáldemokráciát. 1902-től kiállt a szociáldemokrácián túli tényleges proletár irányzatok mellett.. Olaszországban megismerkedett a szindikalista Robert Michels-szel aki hatott rá és akivel levelezés útján tartotta a kapcsolatot. Kapcsolatai kiszélesedtek és kritikai megjegyzései is egyre következetesebbek lettek. Kapcsolatba került 1904-ben Hubert Lagerdelle-lel a Mouvement Socialiste alapító szerkesztőjével, akivel elvtársi viszonyba került és ide publikálta a Szindikalizmus és szocializmus című írását.

 
A FORRADALMI SZOCIALISTÁK:
 

Egyes szakmákban munkáscsoportok alakultak, lapokat és gyűléseket szerveztek. Az 1902-es fiumei sztrájkok alatt megalakult Confederatione Operaia nevű egyesület Rajner Péter és Barta Vencel révén kapcsolatban állt a budapesti radikálisokkal. Így eljutottak hozzájuk a különböző anarchista irányú lapok (Il Libertario, L’Aurora, Il grido della folla, La Plebe, Le Reveil), melyeket a belügyminisztérium csakhamar kitiltott Magyarország területéről. Az ezt követő években a felerősödő választójogokért folytatott harc átmenetileg háttérbe szorította az anarcho-szindikalista szervezkedést, és jelentősen megerősítette az MSZDP-t. csak ezt követően jelentek meg ismét a pártból kiábrándultak csoportja. A Forradalmi Szocialisták Budapesti Csoportja az anarchisták régebbi köréből és az egyes szocialista szervezetekben elszórtan lévő elégedetlenekből jött létre. A csoportot Krausz Károly alakította.  

1907 tavaszán Batthyány Ervin a Társadalmi Forradalom szerkesztését ennek a csoportnak engedte át. Június végétől (11. számtól kezdve) már Budapesten jelent meg a lap. Batthyány a lap anyagi támogatását 1908 végéig fenntartotta, s ezzel biztosította a kéthetenkénti megjelenését. 

Szerkesztői, cikkírói, munkatársai: Batthyány Ervin, Szabó Ervin, Mérő Gyula, Glücksmann Miksa, Kornfeld Ernő, Csényei Ferenc, dr. Isskruljev Krsta, Hanesz Sándor, Bellér Ignác, Migray József, Liebenberger József, Weisz Jenő, Bartos Pál, Feldmann Pál, Végh Dezső, Szittya Emil, Nádler Herbert. Neves külföldi szerzőktől közöltek írásokat: Pjotr Kropotkin, Jean Grave, Georges Yvetot, Emile Pouget, Enrico Malatesta, a korabeli anarchista és anarcho-szindikalista ideológusok legnagyobbjaitól. A cikkírók egy része a lap olvasói közül került ki. Tőlük származik az újság híranyagának egy része, amelyet, akár bel-, akár külföldi eseményről van szó, az említett anarchista és anarcho-szindikalista nézetek alátámasztásaként közöltek.

Krausz mérsékelt álláspontjával meg akarta óvni a csoportot a rendőri zaklatásoktól és letartóztatásoktól, de kisebbségben maradt a gyakorlati cselekvést sürgető szárnnyal szemben.

Irányadónak fogadták el az 1907. amszterdami nemzetközi anarchista kongresszus határozatait, a közvetlen cselekvés gondolata és a munkás-önigazgatás elve, az antimilitarizmus és a békemozgalom, az uralomellenesség és bürokratikus-adminisztratív hatalomgyakorlás elleni erőfeszítések nem állnak távol egymástól. Nem fogadták el a tömeg és az élcsapat, a vezetők és a vezetettek, a cél és az eszközök kettősségét a munkásmozgalomban. A politikai küzdelem, a hatalomért küzdő párttal együtt feltételezte a pártapparátust, pártvezetőket, a győzelem után a párturalmat. Ezt az autoriternek nevezett szocializmust, az MSZDP választójogi harcát a Társadalmi Forradalom elutasította. Ezzel szemben a közvetlen gazdasági és társadalmi cselekvés, a sztrájkok és bojkottok, az általános sztrájk és az antimilitarista propaganda szükségét hirdette.

Levelezés útján tettek szert szimpatizánsokra Nagyváradon, Kecskeméten, Kiskunhalason, Kunszentmiklóson, Mezőtúron, Zentán, Szabadkán, Szentesen és Zomborban. Szorosan kötődtek a csoporthoz asztaltársaságok is (Giordano Bruno – elméleti anarchisták, Hervé – antimilitaristák, Testvériség, Reclus, Ferrer – pincérek, Sokrates – szabók, Galilei – könyvkötők, Plátó – vasmunkások). A forradalmi szocialisták kezdetben együttműködtek a Budapesten tartózkodó orosz emigránsokkal is, majd a kapcsolat megszakadt. Az orosz menekülteket ugyanis egyre inkább a terrorista-anarchista módszerek kérdései foglalkoztatták. Néhányukat ezért utasították ki az országból (David Csaszkin, Anna Trojanszka, Abraham Weinberg, Samuel Garfinkel).

Miután Batthyány megszüntette a támogatását, a lap igen nehéz helyzetbe került. Nagy erőfeszítésekkel próbálta szélesíteni az előfizetők és a támogatók körét. Így, amikor a Földmívelő című újság megszűnt, annak egykori olvasói számára ajánlkozott a Társadalmi Forradalom. A munkásság köréből is igyekezett tábort szervezni, különösen akkor, ha a pártvezetőség és az egyes szakmák, kerületek, vagy az ifjúmunkások közti ellentétről értesültek.

1909 augusztusában országos anarchista kongresszust hirdettek meg, amelyre azonban csak 26-an jöttek el. Köztük öt vidéki és egy külföldi (Száva Popovics). Az elfogadott alapelveket elvi nyilatkozatban tették közzé 1909 szeptemberében „Kiáltvány Magyarország munkásaihoz!” címmel.

A mozgalom nem lendült fel a kongresszus és a kiáltvány után. A helyzet csak 1910-ben változott. Ekkor jelent meg a csoportban az anarchista lelkületű, de a cselekvés megszállottjaként a szindikalizmust választó szerb tanár, Dr. Isskruljev Krszta, és a mozgalomszervezéstől korábban tartózkodó Szabó Ervin. Fellépésükkel azonban a csoport kettészakadt. Szabóékhoz csatlakozók megalapították a Szindikalista Propagandacsoportot, mely áprilisban kiadta kiáltványát, és új lapot akartak indítani, melyhez azonban nem volt anyagi fedezetük.

Mindennek ellenére a Batthyány örökébe lépett Krausz Károly 1911. november 9-én mégis kénytelen olvasóival tudatni, „hogy ezzel a számmal a Társadalmi Forradalom, mint anarchista lap megszűnt. Az oka nagyon egyszerű: az, hogy „nincsenek anarchisták Magyarországon.” A szociáldemokrata párt irányvonalának véget nem érő kritikáján túl, 1912 után már röpiratok kiadására sem futotta. Az asztaltársaságok ugyan tovább működtek, s a következő években Krszta, illetve Krausz köré csoportosult a maroknyi szindikalista és anarchista mag. Krausz ekkoriban munkatársa volt a Johann Most által alapított amerikai Libery, valamint a berlini Neues Leben című anarchista újságoknak is.

További törést jelentett a szervezkedésben Krszta 1914-ben bekövetkezett halála. Többek emigrációja után (Liebenberg Ágoston és Bacsó István Dél-Amerikában szervezett anarchista kolóniát), 1913-14-ben szakadt meg a forradalmi szocialista – anarchista és szindikalista – szervezkedési kísérlet. Időközben azonban újabb csoportok tűntek fel.

Szabó Ervinnékben 1910-ben vetődött fel, hogy manifesztálódjon a „forradalmi marxizmus” és a szindikalizmus szintézise, és megpróbálják a szindikalista mozgalmat létrehozni Magyarországon. Szabó megírta a kiáltványt. Egyértelmű, hogy felerősödött az anarcho-szindikalizmus befolyása azzal a ,hogy immáron Hanesz Sándorral, a szerbiai Iskruljev Krsztával, Bellér Ignáccal és többi elvtársával együtt az osztályharc fegyverének az általános sztrájkot tekintették.

 

”Franciaországban Georges Sorel és a Mouvement Socialist körül csoportosuló gárdája – az olasz sorelisták Arturó Labriola és mások, nem kevés sikerrel fáradoznak azon, hogy a munkásmozgalmat visszavezessék a marxi internacionálé legfényesebb korszakának alapjaira. És tán nincs messze az idő, hogy per excellentiam marxista ország Németország is megérné, a politikai szükségességek béklyóitól kiszabadított, az ily erős marxizmus leheletét.”

 

A kiáltvány megírásakor arra számítottak ők is, hogy képesek lerakni a csiráit az új marxista-anarchista-szindikalista munkásmozgalom alapjainak.

 

”El kell ismerni azt, hogy a kapitalizmus társadalmi missziót végez, amikor szervezi a termelést és a legnagyobb produktivitás formáiba öltözteti. És ha ez könnybe és vérbe kerül - és tudjuk mennyi könnyet fakaszt és mennyi vért ont - megküzdeni vele csak egy területen lehet: ott ahol a tőke és a munka közvetlenül találkozik, magának a gyárak falai közt.”

 

Szabóék őszintén azt akarták, hogy a munkásosztály a maga szervezeteit hozza létre és harcoljon a tőke világával szemben. Rádöbbenhettek arra, hogy a munkásmozgalomtól elszakítva mozgalom nélküli mozgalmárokként hatékonyságuk csorbát szenved. A csoport magára marad és nem volt képes sem Magyarországon sem nemzetközileg terjeszkedni ezért kishatóerejű maradt. Ennek ellenére aktivistáinak kemény magja tovább folytatta immáron szindikalizmus elemeivel, (de azt nem uralkodó gyakorlatként használva) harcát. A anarcho-szindikalizmus kisebb-nagyobb hatásában, így továbbra is jelen volt a magyarországi proletárküzdelmekben, de nem vált továbbra sem uralkodó elemmé.

1917-töl felerősödő mozgalomban a Forradalmi Szocialisták csoportjának lett közvetlen elvi irányítója, (Korvin Ottó. Sugár Tivadar, Dusznskya Ilona, és más elvtársak társaságában) akik elfogadták a zimmerwaldi paltformot. Illegális röplapokon elvtársaival együtt az internacionalizmust, az oroszországi forradalmat éltették. A háború ellen aktívan agitáltak és terebélyesedett az osztályharcos mozgalom. Sok lelkes fiatal kommunista kerül összekötetésbe Szabóval és elvtársai körével, így azzal a Mosolygó Antallal aki Szabón keresztül ismerte meg az IWW-t és odaadó lelkes híve lett annak az anarchista szervezetnek, amelynek brosúrái keresztül mentek a kezeken. Kassák köréből is érkeztek mozgalmárok, és a Galilei körből is. A szervezet sokszínűsége okán még nem volt teljesen egységes platformon, még mindig keveredett az anarcho-kommunizmus a szindikalizmussal, a pacifizmus és az osztálymilitáns felfogás, de a mozgalomban mindinkább felülkerekedett az anarcho-kommunista aktivizmus. A burzsoázia és a háború gyűlölete centralizáló erejűnek bizonyult.

Az oroszországi forradalom hatása Magyarországra is kiterjedt. 1917 első felében már 20 000 magyarországi katona dezertált és felerősödtek a sztrájkok is. Már a háború kezdetekor nagy volt a munkanélküliség, pl. az építőiparban 12 400 munkásból 4140 volt munkanélküli, az imperialista háború megnövelte a munkásság munkaidejét is. Volt olyan ágazat ahol heti 78 órát gürcöltek 1917-ben. Miközben rohamosan romlott a bérezés, ott ahol pedig emelkedett a munkások fizetése a „front” emelte fel bérüket. Ugyanis a tőkés háborús konjunktúrával összefüggésben emelkedtek a bérek. A haditermelés következtében a vállalatok jórészének növekedett a tőkeereje míg 1914-ben az ipari részvénytársaságok fele zárta az évet nyereséggel, addig 1917 végén már a háromnegyede volt nyereséges. Ilyen körülmények közt a szociáldemokraták, még mindig a választójog megreformálásáért harcoltak.

1917 végén a munkástanácsok létrehozása végett megindul a szervezkedés, de a szociáldemokrata vonások befolyása alatt tevékenykedik. A Forradalmi Szocialista Csoport eközben üzemekben, laktanyákban agitált, és a röplapok eljutottak a frontra is. 1918 január 5-én a Forradalmi Szocialisták tüntetést szervezetek a breszti békekötés feltételei ellen.

Szabót 1918 nyarán ágyba dönti a betegség, és szeptemberben meghal. Októberben lavinaként felgyorsul a forradalmi hullám, megalakul a Magyarországi Kommunisták Pártja (MKP), majd a tanácsköztársaság kitörésekor egyesülnek a bolsevikok, az anarcho-kommunisták és szindikalisták a szociáldemokrata párttal.

1919. április 15-én – alig négy héttel a Tanácsköztársaság kikiáltása után – ismét megjelent a magyar anarchisták lapja a Társadalmi forradalom 7 szám erejéig. A gyorsan megalakult Budapesti Anarchista Csoport ismét Krausz Károly köré szerveződött. Bár nem éltették a tanácsköztársaságot, mégsem támadtak ellene. Elismerték magasztos céljait és hogy meghatározott történelmi funkciót tölt be, de annak mintegy baloldali ellenzékeként, csak kritizálták azt. Sokan elfogadták, hogy a forradalmi diktatúrán keresztül vezethet út a szocializmushoz, s az újfajta állam kihasználásával az anarchista társadalom közvetlenül megvalósítható. Az anarchizmus bázisát ebben az időszakban többségében kis termelési egységekben dolgozó munkások adták. A csoport megalakulásától kezdve országos hálózat létrehozására törekedtek, de a Tanácsköztársaság gyors bukása és az azt követő fehér-terror miatt erre nem maradt idejük.

 

A MAGYARORSZÁGI ANARCHISTÁK VILÁGSZEMLÉLETÉNEK ÖSSZEFOGLALÁSA

1.
A kapitalista társadalmi rend a munka kizsákmányolásán alapult, fennmaradása csak a tőkés kizsákmányolóknak, valamint ezek csatlósainak volt érdeke. Az emberi együttélés mai formája: az állam még fokozta a már úgy is nagy vagyon-különbségeket, militarizmus a és igazságszolgáltatása pedig a proletárok legjobbjainak és legönállóbbjainak életét vette el:
2.
Az anarkizmus az osztályuralom és kizsákmányolás megszűnését, az uralom-nélküli társadalmi rendet akarja felépíteni, mely az önkormányzattal bíró községen alapul.
3.
Az anarkisták a folytonos fejlődés hívei, nem állítanak fel megszabott programmot, hanem folyton az anarkista társadalom megvalósításáért küzdenek.
4.
Az anarkisták az egyén szabad fejlődését az emberi együttműködés érzésével egyesítve akarnak új erkölcshöz eljutni. Kívánják az egyéniség szabadságát mindaddig, mig az mások szabadságába nem ütközik.
5.
A szocialista társadalom kiépítése alatt is igyekeznek a társadalmat és a munkát a szabadság alapján megszervezni. Minden kormánytól kívánják az agitáció szabadságának biztosítását.
6.
Küzdenek minden kényszereszközökkel fentart ott társadalmi alakulás és intézmény ellen, mint amilyenek: állam, haza, vallás, egyház, a mai álerkölcs és a tőke ellen.
7.
Gazdasági téren nem az egyéniséget megbénító államszocializmust, hanem a munkások szabad testvéri szövetkezését kívánják megvalósítani úgy szubjektív, mint objektív értelemben, minden külső, idegen uralom kizárásával ; vagyis teljes és föltétlen szabadságot gazdasági és politikai tekintetben.
8.
Az anarkisták a mai társadalom hibáinak egyik fontos kútfejéül a nevelés egyoldalúságát tudják.Ezért öntudatossá akarják tenni az embereket és nevelni az uralomnélküliségre.
9.
Az anarkizmus mindazt, ami az emberben természettől fogva jó, még fokozottabban fogja kiváltani. Azt a társadalmat, melyben az embereket a szegénység, tudatlanság, rossz példa, gyűlölet és kenyérért való harc bűnre kényszeríti, fel fogja váltani egy olyan, hol a szeretet és egymás kölcsönös segítése természeti törvény gyanánt lesznek uralkodók.
10.
Az anarkizmus az egész emberiség egyetemes érdekeiért küzd. Mindenkit szívesen lát, mint hívét, ki sem maga nem akar tekintély és hatalom lenni, sem másoktól nem hagyja magát uralni.
Íme, ezek a főbb pontok, amelyek az első lépcsőfokot képezik a szellemileg fejlett ember eléréséhez, hogy a régi emberről leváljon mindaz, ami állati lenne. Ha ez megtörténik, akkor az emberiség célját hamar eléri, mert végre, évezredek utáni szenvedések és kutatások árán megtalálta önmagát.

 

 

A szocialista nézetekkel szembeni megtorlások és rendeletek a bolsevikokra és az anarchistákra is egyformán vonatkozott.

A háború után magyar anarchista körökben az a mondás járta, hogy ha (Szabó Ervin) megéri, biztosan megakadályozta volna a bolsevik diktatúra kialakulását” – írja róla, az anarcho-szindilkalista A.Dauphin-Meunier.

 
A GALILEI KÖR:
 

Az egyetemi ifjúság antiklerikális tudományos önképző köreként alakult meg 1908. novemberében, a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének fiókszervezeteként. Elnöke: Pollányi Károly, majd Turnovszky Sándor és Rubin László. Ám a tudományos viták és ismeretterjesztő előadások lassan egy új politikai fogalomtár kikovácsolódásához vezettek.

Az 1910-es sikertelen mozgalomteremtési kísérlete után Szabó Ervin, aki visszatért elméleti és könyvtárszervezői munkájához ismertette meg egymással a régi szindikalista munkások (Bellér Ignác, Mosolygó Antal, Végh Dezső) csoportjait a Galilei Kör tömegbázist kereső, hozzá forduló egyetemistáival (Duczynska Ilona, Haász Árpád, Sugár Tivadar). 

 

„A háború és izgalmai közepette egyre szélsőségesebb antimilitarista és szindikalista tanok terjedtek el soraikban, úgyhogy néhány héttel a forradalom kitörése előtt, a rendőrség az egyesületet feloszlatta, s tagjai soraiból többeket elfogatott. A kommunista forradalom húszéves intellektuális emberanyaga csaknem kizárólag a Galilei Kör embereiből állott.”

(Jászi Oszkár)
 

1910-es években a Kör illegális, de számottevő antimilitarista agitációt fejtettek ki és bekapcsolódtak a munkástanfolyamok szervezésébe.

Az évek óta folyó, egyre kilátástalanabb és véresebb háború ellen érzett tehetetlen düh nem volt ismeretlen Magyarországon sem. 1916-17 között a munkásmozgalom eszköztárából ismét felmerült a terrorista merénylet eszköze is. A rendszer szimbóluma, gróf Tisza István ellen többen is merényletet terveztek. Elsőként maga Szabó Ervin akarta végrehajtani az akciót. Ezt követően Duczynska Ilona vállalta magára. 1917. május 23-án, az 1912-es vérvörös csütörtök ötödik évfordulóján (azon a napon, mikor öt azelőtt Tisza a választójogért tüntető munkások közé lövetett), Madzsar Józseftől lopott pisztolyával elindult célpontja felé, amikor megtudta. IV. Károly elfogadta a miniszterelnök lemondását. Alig másfél évre rá a forradalmi szocialista Lékai János 1918. október 16-án történt sikertelen merénylete után, a kirobbanó őszirózsás forradalomban így is merénylet áldozata lett. Az akcionista csoport kapcsolatba tudott kerülni a munkásság egy részével: befolyásuk elsősorban a mátyásföldi repülőgépgyár, az erzsébeti fegyvergyár és a csepeli Weiss-Manfréd-gyár munkásai körében volt jelentős.

Az 1917-19 között talpra álló forradalmi mozgalomtól kerültek Szabó Ervin hatása alá Lékai János melltett Korvin Ottó, Sallai Imre, Lukács György, Fogarasi Béla, Sinkó Ervin, valamint a Kassák köréből kiváló, pártos irodalmat hirdető Szabadulás-csoport tagjai: Komját Aladár, Lengyel József, Révai József.

Részt vettek 1918. januárjában az első magyarországi munkástanácsok megalakításában, és Szabó Ervin tanítványai kezdeményezték Magyarországon először a párttól független munkástanácsok megalakítását. Koncepciójukban egymás mellett szerepelt a munkásság közvetlen akcióinak és a párt feletti munkásellenőrzésnek az igénye. Földosztást szorgalmaztak a nagybirtokrendszerrel szemben. Ezen okok miatt a rendőrség 1918. január 12-én a Galilei Kör helyiségét bezárta és 20 galileistát letartóztattak. a Kört feloszlatták. Öt vádlott ellen pert indítottak: Duczynska I.-t és Sugár T.-t hazaárulásért, Csillag L.-t, Kelemen J.-et, és Végh D.-t bűnpártolásért állították haditörvényszék elé. A budapesti Honvédkerületi Parancsnokságon lefolytatott zárt tárgyaláson Duczynskát két évi, Sugárt három évi, böjttel és sötétzárkával súlyosbított börtönre ítélték, a többi vádlottat felmentették.

A letartóztatások után Korvin Ottó és Sallai Imre vezetésével a Forradalmi Szocialisták egy csoportja agitált és adott ki háborúellenes röpiratokat.

A bebörtönzötteket az 1918. október 31-én, a polgári demokratikus forradalom alatt, a tömeg szabadította ki. Újra megkezdhette működését a Galilei Kör. Tagjai közül többen részt vettek Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) megalakításában (Korvin, Duczynska, Sallai, Kelen) és a Tanácsköztársaság idején a tagság jelentős része bekapcsolódott a szerveződésbe. 1919. áprilisában végleg megszűnt.