Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


marxizmus, mint cselekvés

2015.11.06

Marxizmus mint cselekvés

„Eddig a filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték, de a feladat az, hogy megváltoztassuk.”
– Karl Marx: Tézisek Feuerbachról

A tudományos teóriák nem az emberek fejében lévő tiszta és szenvtelen gondolatokból születnek. Ezek az elméletek a gyakorlatot szolgálják, és azért állították fel őket, hogy megtisztítsák az utat az ember létfontosságú gyakorlati feladatai számára. A gyakorlati szükségletek eredményeképp is megszületnek, és változtatják formájukat, ha a környezet, a társadalom vagy a szükségletek megváltoznak. Ez okból ugyanaz a doktrína teljesen más színezetet vehet fel az idő folyása során. Milyen nagy különbség is van a kereszténység tekintetében az első századok, a középkor, a reformáció különféle protestáns vallásai és a szabadszellemű 19. századi burzsoázia között.

Ugyanez igaz a marxizmusra. Annak ellenére, hogy haladó tudományos elmélet, mindazonáltal különféleképpen jelenik meg az egymást követő korok szükségleteinek megfelelően.

A marxizmus a kapitalizmus végének elmélete volt. Marx, ahogy 1847-ben megírta a Kommunista Kiáltványt, felszólította az egész kapitalista világ proletariátusát: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”* És többet tett, mint egységre szólított fel, valami olyasmit, amelyet már sokan mások megtettek egész más végkifejlettel. Olyan elméletet szolgáltatott a proletariátus számára, amely megmutatta a céljukat, amely elmagyarázta nekik a társadalmat, és amely bizonyosságot adott nekik erőfeszítéseik sikeréről. Ez az elmélet volt a történelmi materializmus.

A történelmi materializmus az ember történelmi tevékenységét elemzi az anyagi viszonyaik és – mindenek felett – a gazdasági viszonyaik alapján. Amióta az ember nem öntudatlanul cselekszik, hanem gondolati közeg, eszmék és célok által, az utóbbi mindig jelen lesz tetteiben, mondhatni a gondolataik, eszméik és céljaik nem önmaguktól, nem véletlenül bukkannak fel, hanem pont ugyanazon társadalmi viszonyok és szükségletek hatására. Ha gazdasági átalakulásra van szükség, ha a régi állapotok elavulnak, az az emberi gondolatokban mindig a korábbi állapot fenntarthatóságának lehetetlenségére való ráeszmélést váltja ki, és meg is fogja változtatni azokat; ez ellenállhatatlanul megtisztítja az utat a tettek eszközei által, és meg is határozza a gyakorlatot. Mindezen okokból a proletariátusnak nem csak egy jobb rendet kell megvalósítania; a történelmi materializmus a proletariátus számára a bizonyosságot adja, hogy egy ilyen rend el fog jönni, mivel a gazdasági fejlődés ehhez hozzájárul és lehetővé teszi annak elérését. Ily módon a szocializmus megszűnik utópiának lenni, és tudománnyá válik.

Néhányan, akik elutasítják ezt a nézetet, akik nem értik ezt a doktrínát, mivel ez a szélsőségesen merev véleményük erőteljes tagadásából áll, ezt fatalizmussal vádolják, és azt mondják, hogy ez az embert az önálló akarat nélküli bábok szintjére redukálja. Tévednek, ahogy láttuk. De a tény, hogy prédájává váltak ennek a hibának, mindazonáltal részben annak a sajátságos jellemvonásnak eredménye volt, amelyet a marxizmust a korai napjaiban vallott. A marxizmusnak két része van: az ember a körülmények terméke, de az ember viszont alakítja ezeket a körülményeket. Az ember csak a gazdasági szükségletek tényezője; de ezeket a szükségleteket megváltoztathatja a cselekvésének köszönhetően. Mindkét rész egyenlő mértékben igaz és fontos, és együtt teljes elméletet alkotnak. De egyik vagy másik részt ki kell emelni a körülmények szerint.

Az 1878 utáni kemény üldöztetés korában, amikor mindenki reménytelennek tűnt, amikor annyi vezető dezertált, vagy elvesztette hitét az ügyben, amikor a harcosok sorait súlyosan megtizedelték, amikor azok, akik kiálltak, elvesztették a bátorságukat, akkor a marxizmus nem adta meg nekik a bizalmat vagy a győzelemben való bizonyosságot, sem az elszántságot, amelyre szükségük volt, ahhoz, hogy ne erősítse a tényt, hogy a hosszú távú emberi erőfeszítéseknek a gazdasági sors hatalma elé kell helyeződnie. Az elkövetkező időszakban nagy hangsúlyt kellett helyezni arra a tényre, hogy nagy politikai változások lehetségesek, ha a gazdasági fejlődés sikeresen halad előre. Ahhoz, hogy a dolgok megérjenek az elméleti megoldás kell, és ezért a marxizmus magáévá tette a parlamentarizmus formáját az anarchizmus ellen. A marxizmus ezért a gazdasági viszonyok tekintetében az ember teljes függőségének elméleteként szolgált a számbeli gyengeségének évei alatt, felruházva a szocialistákat a taktikájuk óvó útmutatásával.

A történelmi materializmusnak ezért szükségszerűen fel kellett vállalnia egy hatalmas fatalisztikus hangsúlyt, és ez világosan látható a korszak vezetőinek és teoretikusainak lelkében. Várakozva, a propagandát ezalatt is folytatva, szervezve a növekvő proletár tömegeket, mivel a körülmények ezt megkövetelték, ez volt a taktika. És a korszak elméleti munkái, különösen Kautskyé, megmutatják nekünk az uralkodó hatalmat, amely engedett a történelmi gazdasági viszonyoknak.

Mindennek tudatosan vágtak neki azokban az években, még akkor is, amikor a gazdasági feltételek kedvezővé váltak a munkásosztály erősebb felkelésére. Ez ellenmondásosnak tűnhet, de nagyon is érthető. Amikor politikailag szükségessé vált felvenni új taktika módszereket, erőteljes akcióra mozgósítani az alapvető jogok fontosságának nevében; amikor az imperializmus fenyegetővé vált a súlyos válságok megjelenésével, és a tömegek harcoltak a szavazójogért; amikor mindez színre lépett, a párt vezető körei egyre éberebbé váltak a veszélyre, amelyet ez az új taktika, – amely erőszakosan szembeszállt a hatalom erőivel -, jelentett a megszokott békés tevékenységükhöz képest. Akkor hátrafordultak, a tömegeket visszavonulásra kényszeríttették, és ellenálltak azoknak, akik előre akartak haladni. Kautsky előtérbe tolta az elméletet, amely szerint antimarxista felbujtani a proletariátust efféle akciókra, amely szerint csak az anarchisták és szindikalisták bujtanak fel ily módon, amely szerint valódi marxistáknak tudniuk kell, hogy a körülményeknek maguktól kell megérniük, erőltetés nélkül. Ezért így az történt, hogy a pártbürokrácia nagy többsége megbénította a párt létező sodrát, és a párttaktika megfagyott, a teoretikusok steril fatalizmusként védték a marxizmus univerzális forradalmi doktrínáját. Miért bocsátkozzon harcba, amely ébredtével annyi veszedelmet hoz, ha gazdasági fejlődés önmaga automatikusan előrevisz bennünket, bármely veszély nélkül, ha az erőnk folyamatosan növekszik, és a hatalom végül majd érett gyümölcsként az ölünkbe hullik?

A munkások, akik elfogadták ezt a fajta marxizmus félét, a mai napig nem tettek semmit az ilyen elméletek ellen. A szociáldemokrácia ellenségei nem voltak annyira fatalisták, hogy elfogadják, hogy a dolgok önmagukkal összhangban megérnek, ameddig a német gazdasági fejlődés önmaga garantálja a pozíciót, amelyet a világviszonylatban kerestek. Tudták, hogy harcolniuk kellene, hogy elérjék ezt a célt, hogy küzdelem nélkül semmit sem érhetnek el, és annyi évig komolyan üldözték ezt a harcot. A proletariátus hagyta magát megvezetni, hagyta magát becsapni a nagy választási győzelem mesterkélt ricsajai és zajai által, és maradt a sodrásban.

De most ideje előtérbe hozni a marxizmus másik részét, amelyet eddig annyira félretoltak; most, amikor a munkásmozgalomnak új irányt kell találnia, hogy felülkerekedjen a régi kor beszűkült nézetein és a passzivitáson, ha túl akar lépni a válságon. Az embereknek kell alakítaniuk a történelmet, vagy mások fogják számukra alakítani a történelmet. Természetesen nem lehet építkezni a körülmények figyelembe vétele nélkül, de mindazonáltal építkezni kell. Az ember maga az elem, amely aktívan alakítja a történelmet. Valójában a gazdaságnak kell megszabnia őt, de cselekednie kell. A cselekedete nélkül nem történik semmi; és a társadalom megváltoztatásának tekintetében cselekedni valami egész más és sokkal nagyszerűbb, mint ötévente leadni a szavazatot az urnáknál. A világot sehogy sem lehet ilyen könnyen felépíteni. Az emberi szellem nem csak a gazdasági viszonyok terméke, hanem ezen viszonyok között a változtatás oka is. A termelési mód nagyszerű változásai (mint például a feudalizmusból a kapitalizmusba és ez utóbbiból a szocializmusba való átlépés) csak akkor kapnak teret, amikor az új szükségletek hatnak az emberi szellemre, és a kívánt tett sajátos formái felé vezetik; amikor ez a cselekvési akarat tényleges lesz, az ember megváltoztatja a társadalmat azzal a szándékkal, hogy a társadalom találkozzon az új szükségletekkel. A marxizmus megtanította nekünk, hogy a világ megváltoztatása által hogyan vezették elődeinket a társadalmi erők; most megtanítja azt, hogy a mai embereknek, akiket a gazdasági szükségszerűség hajt, cselekedniük kell, ha meg akarják változtatni a világot.


1915